A világgazdasági válság egyik hosszan tartó következménye, hogy a vállalatok a megtermelt jövedelmük egyre kisebb arányát fordítják beruházásokra − hívják fel a figyelmet az Economist szakértői. Helyette a cégek részvény-visszavásárlási, illetve akvizíciós célokra teszik félre a megtermelt cash flow-t, aminek viszont nem csak az egyes vállalatok vagy iparágak szintjén, hanem nemzetgazdaságilag is károsak lehetnek a következményei.
Nem világos ugyanakkor, hogy a cégek a második világháború óta rekordmértékűre bővülő GDP-arányos vállalati profitjaikat miért nem a reálgazdaságba forgatják vissza. Az Economist 2011-es kimutatása szerint a vállalati részvény-visszavásárlások, vagyis a tulajdonosi koncentráció mértéke példátlan szintre nőtt az angolszász országokban. Az elemzés szerint az USA-ban a GDP 2,7 százalékának, míg Nagy-Britanniában a nemzeti jövedelem 3,2 százalékának megfelelő értékben történnek sajátrészvény-vásárlások.
Andrew Smithers, a \"The Road to Recovery: How and Why Economic Policy Must Change\" című könyvében azt állítja, hogy a nagyarányú részvényvásárlások oka a vállalatvezetők rövid távra vonatkozó üzletpolitikája. Az érvelés szerint a vezetők javadalmazásában egyre nagyobb arányt képviselnek a prémiumok, amelyek mértéke a társaságaik értékeltségétől függ. A menedzsment ezért közvetlenül nagyobb mértékben érdekelt a cég jó tőzsdei teljesítményében, mint a hosszú távú fejlesztéspolitikai célok kivitelezésében. Ennek következtében az egyes cégek üzletpolitikáját is ahhoz igazítják, hogy az közvetlenül és gyorsan lecsapódjon a tőzsdei árazásban, ehhez pedig minden rendelkezésre álló tranzakciót felhasználnak. Smithers érvelése szerint az amerikai vállalatok rekordjövedelme ezért generál részvény-visszavásárlási bonanzát, amely valóban példátlan mértéket öltött az utóbbi időben. Egy friss kimutatás szerint jelenleg a sajátrészvény-vásárlások napi értéke 4,5 milliárd dolláros csúcson van. Ehhez képest − állítja a szerző − a hosszú távú beruházásokra fordított tőke rövid távon még ronthatja is az eredményességet, ezért a cégvezetőknek a jövedelem felhasználásánál állandóan mérlegelniük kell a hosszú távú megtérülés és az azzal járó kockázatok, valamint a rövid távú eredményhatás között. Sok esetben a cégek túlértékelik saját profitjukat, emiatt általában is igaz, hogy a működési eredményességhez képest túlárazottak az amerikai cégek, kirívó esetben pedig kifejezetten számviteli csalásokra is sor kerül.
Amivel Smithers nem számol, hogy a cégvezetőknek sok esetben nem a mohóságuk, hanem a piaci kényszer miatt kell részvényvásárlásokra fordítaniuk a vállalati eredményüket. Kevés ugyanis a stabil megtérülést ígérő befektetési lehetőség a produktív szektorokban, a legtöbb esetben pedig a cégek olyan hatékony költségmegtakarítással reagáltak a válságra, hogy iparági szinten túltermelési csapdahelyzetbe kerültek. Ilyen környezetben megnőnek a megtérüléssel kapcsolatos kockázatok, leértékelődnek azok a produktív szektorok, ahol a túltermelési válság eltünteti a profitabilitást. Ezekről a területekről egyfelől elköltözik az ipar oda, ahol még jó a megtérülési környezet (például Kínába). Másfelől az itt operáló cégeknek piactisztulástól kell tartaniuk, vagyis a köztük lévő verseny tétje, hogy melyikük szorul ki a telítetté vált piacról. Ebben a környezetben kell mozgósítaniuk vállaltaik cash flow-ját, hogy elébe tudjanak menni a ki- és felvásárlásoknak. Keveseknek sikerül saját hasznukra fordítani a piaci konszolidációt, amihez megfelelő készpénzmennyiségre, koncentrált saját tulajdoni hányadra és agresszív felvásárlásokra van szükség.
Nemzetgazdasági következménye is van annak, hogy a profitok a pénzügyi szférán belül maradnak, és nem kerülnek vissza működőtőke formájában a reálgazdaságba. Ennek eredményeként továbbra is válság van az amerikai munkaerőpiacon, gyengék a technológiai beruházások, ezáltal a termelékenység javulása is elmarad azoktól a térségektől, ahova áttelepül az ipar. Végső soron az amerikai gazdaság termelő szféráinak tulajdonosai között egyre nagyobb mértékben találni nemzetközi pénzügyi vállalatokat, amelyek még inkább érdekeltté válnak az egyes cégek olcsó felvásárlásában és a mesterségesen feltornázott árfolyamon történő értékesítésben.
