BUX 134279.94 0,3 %
OTP 42180 1,37 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Wizzair menthetné meg a magyar tőzsdét

2013. szeptember 11. szerda, 00:00

A Wizzair a magyar piacon az Egist megelőzve az ötödik legnagyobb kapitalizációjú társaság lehetne, vagyis egy ilyen bevezetés mindenképp nagy lépés lenne a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) számára, meg kell győzni a cég menedzsmentjét, hogy nekik is előnyös − mondta az Equilor Befektetési Zrt. keddi sajtóreggelijén Szécsényi Bálint, a cég vezérigazgatója, aki egyben a BÉT igazgatóságának alelnöke is. Szerinte ha a Wizzair tulajdonosai figyelmen kívül hagyják a magyar tőzsdét, akkor azzal megpecsételik a vállalat sorsát, hiszen Londonban a légitársaság csak egy lenne a kis cégek sorában, Magyarországon viszont sokkal nagyobb likviditás és elemzői figyelem irányulna rájuk. Emellett a magyar piacról lenne esélye bekerülni például az MSCI régiós indexeibe. Legutóbb júniusban a brit Sky News úgy értesült, hogy akár már idén ősszel bevezethetik a Wizzair-papírokat a londoni tőzsdére, információik szerint a cég már meg is bízott néhány befektetési bankot az IPO lebonyolításával. A Wizzair már akkor sem kívánta kommentálni a hírt, így nem tudni, a menedzsment mikorra hozhatja meg a döntést.

Magyarországon az Equilor meglátása szerint főleg a Richter és az Egis profitálhatnak a tartósan gyenge forintból, hiszen a két gyógyszergyártó bevételének tetemes részét a külföldi piacokról szerzi, devizában fennálló hitelük viszont alig van. Az OTP a jelenlegi helyzetben nem tűnik jó befektetésnek, a Molnál pedig hiányoznak a növekedési sztorik, és a horvát kormánnyal fennálló vita is negatív a cégre nézve − emelte ki Kuti Ákos vezető elemző. A Magyar Telekom esetében szerinte az a legnagyobb kockázat, hogy a kormány által bevezetett szektoradók bármikor emelkedhetnek. A Richtert azonban a többi elemzőhöz hasonlóan az Equilor is vételre javasolja, friss céláruk 4250 forint.

Akármilyen technikai megoldást választ a kormány a devizahitelesek megmentésére, az mindenképp növeli a forint kockázatát − hangsúlyozta Szántó András, az Equilor devizaüzletágának vezetője. Szerinte rövid távon 307-308-ig is elszaladhat az euró árfolyama, ráadásul a deviza gyengülése a gazdaságra sem lenne jó hatással, hiszen a magyar export nagyon importigényes, a földgáz és a kőolaj árának emelkedése begyűrűzhet a fogyasztói árakba, a magas devizaadósság miatt pedig egy esetleges 15 százalékos forintgyengülés azonnal 6-8 százalékot dobna a GDP-arányos államadósságon.

Beke Károly
Beke Károly

Ez is érdekelhet