Az egy évvel korábbi 2,5 milliós veszteségről 1,1 millió eurós nyereségre javult az E-Star eredménye az első félévben. A csődeljárás alatt álló társaság árbevétele lefeleződött, miután a veszteséges romániai és belföldi projekteket leépítették. A maradék üzletét mindkét régióban nyereségesen működteti az energetikai cég, ám a bevétel szerkezete jelentősen átalakult: Magyarország csak 14, Románia pedig 8 százalékát adja, a maradék 78 százalék a lengyel tevékenységből származik. A 16 millió eurós árbevételhez a kisebb üzemmérethez illeszkedő, harmadával csökkenő anyagköltség, felére, kétmillió euróra zsugorodó személyi ráfordítások tartoztak, a csökkenő energiaszolgáltatás miatt az igénybe vett szolgáltatások értéke is harmadára esett.
A gyorsjelentésből kiderül, hogy továbbra is dolgoznak a 2012-es pénzügyi jelentések elkészítésén. A csődeljárás alatt maradással kapcsolatos újabb kihívások is jelentkeztek a közelmúltban: két hitelező (az egyik azonos a társaság április 26-i közgyűlési határozatait megtámadó részvényessel) a Fővárosi Törvényszék ítéletével egyetértve, újabb elutasítási indokok megjelölésével nyújtott be fellebbezést a Fővárosi Ítélőtáblához. Ezeket a társaság a rendelkezésre álló határidőn belül észrevételezte, ám az újabb beadványok nyilván nem segítik az ítélőtábla gyors döntését.
