Minden pénzt megadnának a tőkepiaci befektetők azért, hogy pontosan tudják, mikor hagy fel a Federal Reserve (Fed) a monetáris enyhítéssel. Ben Bernanke, a Fed elnöke és a bank más döntéshozói az elmúlt hónapokban arra céloztak, hogy nem várható változás addig, amíg a gazdasági kilábalás meg nem erősödik. Úgy tűnik, az érdekeltek vették az üzenetet. A Wall Street Journal (WSJ) felmérése szerint − amelyben ötven, magáncégeknél dolgozó szakembert kérdeztek meg − a befektetők úgy vélik, hogy a Fed még több mint egy évig folytatja kötvényvásárlásait, még két évig nulla közelében tartja alapkamatát és az évtized végéig eltarthat, mire a kezébe került értékpapír-portfóliót leszorítja a válság előtti szintre. Új korszak kezdődött a monetáris politikában − fogalmazta meg a válságkezelés elhúzódásának lényegét Julia Coronado, a BNP Paribas vezető elemzője, aki korábban a Fed stábjában is dolgozott.
2013 novembere, 2014 májusa és 2015 júniusa
Reuters
A felmérés tanulsága szerint a következő dátumokra érdemes figyelni: 2013 novembere, 2014 májusa és 2015 júniusa. Ezek a következő eseményeket hozzák: nyolc hónap múlva a Fed elkezdi lassítani havi értékpapír-vásárlásait, majd jövő tavasszal megszünteti ezeket, végül komolyan mérlegelni kezdi a rövid távú kamatok emelésének lehetőségét, miután a munkanélküliségi ráta 15 hónap múlva várhatóan 6,5 százalékra mérséklődik. A felhalmozott jelzálogpiaci, illetve államkötvények leépítésére elvileg három forgatókönyv létezik. A Fed fokozatosan eladhatja ezeket a következő időszakban, vagy megtarthatja a papírokat lejáratukig, vagy ezt a két lehetőséget keveri. A WSJ-nek nyilatkozó szakértők összességében úgy vélik, hogy a felhizlalt kötvényállomány csak 2019 végére fogyhat le a könnyítések kezdetére, 2009-ra jellemző szintre. Coronado szerint a Fed további 30 évig birtokolni fog a programban vásárolt hosszú lejáratú papírokat.
