Tavaly több mint 19 ezer munkáltatónál végzett ellenőrzést a munkaügyi felügyelőség, szabálytalanságot az esetek 70 százalékában találtak − derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal MTI által publikált adataiból. A jogsértések a munkavállalók 57 százalékát érintették, míg egy évvel korábban ez az arány csak 50 százalékon állt. A tavaly feltárt jogsértéseket elkövető 19 080 munkáltató közül 3375 vállalkozással szemben alkalmaztak a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen több mint 648 millió forint összegben.
A hatóság az ellenőrzések során elsősorban a munkaszerződés, illetve a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárására, a munkavállalók anyagi biztonságát, megélhetését érintő jogszabályok megtartására és a munkaügyi előírások végrehajtását szolgáló tájékoztató és felvilágosító tevékenységre helyezett nagyobb hangsúlyt. Az elmúlt években folyamatosan csökkenő mértékű, de még mindig kiemelkedő szabálytalanság volt a feketefoglalkoztatás. A főbb munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 11 százalékát teszi ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma; több mint 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak illegálisan. 2012-ben a feketén foglalkoztatás legtöbb esetben a bejelentés elmulasztását jelentette. Tavaly a feketemunkások ötöde esett az építőipari vállalkozásokra, igaz, az ellenőrzések 14 százalékát is ebben a szektorban végezték. A feldolgozóiparban és a kereskedelmi vállalkozások körében emelkedett a feltárt illegális foglalkoztatás mértéke. A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző cégeknél nem volt jelentős változás, ez az ágazat adta 2012-ben a feketemunkások 23 százalékát, amely a 2011. évhez képest csökkenés ugyan, azonban az előző esztendőhöz hasonlóan a \"legfertőzöttebb\" ágazat. Javulás a vendéglátásban volt, ahol a 2011-es évhez képest alacsonyabb arányú volt a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás aránya, igaz, majdnem minden ötödik ellenőrzést ebben az ágazatban végezte a munkaügyi hatóság.
A munkaidővel kapcsolatos jogsértések érintettjeinek létszáma növekedést mutat, amely jogsértés jellemzően a kereskedelem, vendéglátás és a feldolgozóipar területén foglalkoztatott munkavállalókat érintette a legnagyobb számban. A munkaidő-nyilvántartás hiányával vagy adatainak valótlan rögzítésével több mint 20 ezer munkavállalónál találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely 2011-hez képest növekedés. A munkabérrel kapcsolatos jogsértések mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott több mint negyedét érintette a vizsgált időszakban.
