Csökkenő árakat és a tavalyinál kisebb forgalmat vár a Solarworld elnöke, Frank Asbeck 2012-re − írja a Reuters. A cég első embere azt szeretné elérni, hogy az idén már pluszos adózás előtti eredményt érjenek el, jövőre pedig mind a bevételt, mind a nyereséget növelni szeretnék. A vállalat tavaly 1 milliárd eurós forgalmat bonyolított le az egy évvel korábbi 1,3 milliárdhoz képest. Ugyanakkor a veszteség 300 millióra rúgott, szemben a 2010-es 87,3 milliós nyereséggel. Az üzemi eredmény is nagyot zuhant tavaly, a 2010-es 192,7 millióról mínusz 233,2 millióra. A napelemszektor egyik legnagyobb szereplője egyebek mellett a kínai termékek dömpingáraitól tart. Ennek megfékezése érdekében amerikai érdekeltségükön keresztül eljárást kezdeményeztek a kínai gyárak tisztességtelen piaci magatartása és dömpingárai miatt. A döntéshozatal február végén várható, amelytől sokan azt várják, hogy a kínai gyártók versenyelőnye számottevően csökkenhet, így az újrarajzolt piac egyik nagy nyertese a Solarworld lehet. A társaság részvényeinek árfolyama 8 százalékot emelkedett az elnök bejelentésének hatására.
