A hosszú hétvége után 288 környékére erősödött vissza a forint árfolyama az euróval szemben. Az erősödésben elsősorban a javuló nemzetközi befektetői hangulat játszhatott szerepet − véli Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője. A másik esemény, amiből a forint valamelyest profitálhatott, az a pénteki washingtoni találkozó Fellegi Tamás és a Nemzetközi Valutaalap illetékesei között. A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint közeledik az álláspont a tárgyaló felek között, és határozottan cáfolta azt a felvetést, hogy Magyarország a török stratégiát követné, azaz időhúzásra játszana. Mindez 0,4 százalékos forinterősödést eredményezett, míg a többi régiós deviza 0,2 százalékkal izmosodott az uniós fizetőeszközzel szemben. Ugyanakkor a svájci frankkal szemben nem tud a 240 forintos szinttől jelentősen eltávolodni az árfolyam. Ennek oka Karsai szerint az, hogy Thomas Jordan, a svájci jegybank megbízott elnöke múlt hét csütörtökön azt mondta, a svájci frank nagyon-nagyon erős marad. A dollár 0,6 százalékkal gyengült az euróval szemben, így az amerikai fizetőeszközért 217,80 forintot kellett adni délután. A másodlagos állampapírpiacon nem volt mozgás, csupán három lejárat értéke változott a minimális 1 bázisponttal, így a hozamok 7,16 és 8,62 százalék között mozogtak.
