BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A vártnál kisebb veszteség sem segített az FHB-n

2012. március 20. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összességében a várakozásoknál jobb eredményt közölt az FHB, de mivel további bizonytalansági tényezők, illetve még egyszeri veszteségek tarkítják a jövőt, csak enyhe pozitív árfolyamhatás lehetséges az Erste elemzői szerint a tavalyi éves számokra. A részvény árfolyama a gyorsjelentés publikálását követően 0,5 százalékkal, 577 forintra csökkent hétfőn, annak ellenére, hogy a veszteség csupán 3,4 milliárd forint lett a várt 7,9 milliárd helyett. A piaci konszenzustól való eltérés oka elsősorban a kereskedési eredményben keresendő, ugyanis az 6,2 milliárd forint pluszt mutatott a negyedik negyedévben. Ez főleg a nyomott áron forgó saját kötvények visszavásárlásának és azok bevonásának köszönhető. Ugyanakkor a normál üzletmenetben is kismértékű javulás látható. A cég erősít a kis- és középvállalati hitelezésben, s ennek már látszódnak az első eredményei, ugyanis a tisztított nettó kamatrés enyhe emelkedést mutatott a negyedik negyedévben.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet