Hatalmas vitát váltott ki a Goldman Sachs (GS) európai derivatívértékpapír-részlegének korábbi igazgatója, Greg Smith, aki múlt szerdai lemondását egy New York Timesba (NYT) írt hatásos vezércikkel nyomatékosította. Az írásban Smith egyebek mellett azt állítja, hogy az amerikai bankcsoport belső kultúrája züllésnek indult a pénzcsinálás miatt, volt munkatársai \"muppet\"-eknek nevezték az ügyfeleket, a szemük kitépéséről értekeztek a belső e-mailekben, és egyedül arra koncentráltak, hogy rövid távon minél több pénzt sajtoljanak ki belőlük. A bankár szerint a GS jelenlegi vezetői, Lloyd Blankfein és Gary Cohn személy szerint felelősek az erkölcsi züllésért.
A távozó igazgató − akinek magas rangját azonnal kétségbe vonták a hírügynökségekkel beszélő Goldman-források − 150 dollárt kapott a cikkért a NYT-tól; szerdán viszont a bankcsoport részvényei közel 3 százalékot zuhantak a renomén esett kár miatt, ami több milliárd dolláros értékcsökkenést jelentett. Igaz, a GS árfolyama azóta visszaerősödött a korábbi szintre, amiben szerepet játszhatott az is, hogy számos szereplő − többek között Michael Bloomberg New York-i polgármester, valamint a tulajdonában álló Bloomberg hírügynökség és a Morgan Stanley vezérigazgatója, James Gorman − kiállt a lejáratott bank mellett.
A Goldman Sachsről eddig is köztudott volt, hogy gátlástalanul követi saját érdekeit − írta a Financial Timesban William D. Cohan, aki több könyvet írt a cégről. Cohan szerint egyedül az példátlan az esetben, hogy a cégen belülről érkezett egy ilyen pusztító kritika. Az amerikai bankokkal szemben tanúsított túlzott megértéssel gyakran megvádolt tőzsdefelügyelet, a SEC például a ProPublica összesítése szerint 2003 óta 13-szor bírságolta meg a GS-t az ügyfeleikkel szemben elkövetett visszaélések miatt, ennek ellenére az ügyfelek továbbra is hűek maradtak a bankhoz. A cég kínos ügyei közül kiemelkedik a tavaly hatalmas botrányt kavart Abacus-ügy, amely után félmilliárd dolláros rekordbírságot fizetett a GS, a legfrissebb ügy pedig a Kinder Morgan és az El Paso egyesülése körül robbant ki, amely üzletben a mindkét félnek tanácsot adó bank többszörös érdekütközésben volt.
