Egész nap kitartott a hegymenet a magyar tőzsdén, sőt a délutáni jó hírek miatt csaknem napi maximumán zárt az index. Kedden 1,2 százalékkal, 19 127 pontra emelkedett a BUX index, miután délután kiderült, hogy Magyarország haladékot kapott a reformok bevezetéséhez. A napi csúcs ugyanakkor ennél csupán 15 ponttal volt feljebb. A magyar részvénypiacot elsősorban a Richter húzta fel, amely az elmúlt napokban jelentősebb korrekción esett át. A gyógyszergyártó árfolyama a nap végi hajrának köszönhetően 1,6 százalékkal, 37 450 forintig emelkedett, ráadásul a szokásosnál lényegesen nagyobb forgalom mellett, ami több mint 1,6 milliárd forintnyi üzletkötést jelentett. A szektortárs Egis csak stagnált 15 400 forinton.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama 1,3, míg a Molé 1,4 százalékkal került feljebb, ami mindkét papír esetében alig volt jobb teljesítmény, mint az indexkosáré. A bankrészvény 3930 forinton zárt, ez 25 forinttal alacsonyabb volt a napi maximumnál. Az olajpapír 19 450 forintos záróára 50 forinttal maradt el napi csúcsától. A Magyar Telekom volt a nehezék kedden, az osztalékrészvény árfolyama ugyanis 0,7 százalékkal, 573 forintra nőtt.
A kisebb részvények közül a Concorde által jelentős célárcsökkentéssel sújtott Állami Nyomdára nem hatott a hír, de ez nem is csoda, hiszen a 609 forintos célár ellenére 550 forinton zárt a papír, ami stagnálást jelentett hétfőhöz képest. A jelentős tőkeemelést bejelentő Est Média viszont 15 százalékkal drágult, úgy látszik, az nem izgatta egyelőre a befektetőket, hogy jelentős részvényhígulással kell számolniuk. Továbbra is lefelé tartott viszont az E-Star, a részvény 4 százalékkal, 2970 forintra esett. Sokat, 2,4, illetve 2,2 százalékot zuhant a Graphisoft Park és a Fotex. Előbbi 952 forinton, utóbbi pedig 313 forinton zárta a kereskedést.
