Késő délután egy újabb kisebb esés követte a délelőttit, így a záró szakasz apróbb felhúzása után egészen kicsivel napi mélypontja felett, 19 005 ponton zárt a BUX, ami 1,6 százalékos csökkenést jelent. Néhány perccel zárás előtt még 19 ezer pont alá is benézett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, egészen 18 978 pontig. Megjegyzendő azonban, hogy a részvényszekció forgalma az utóbbi hetekhez hasonlóan meglehetősen vékony volt, nem érte el a hétmilliárd forintot. A jelentősebb papírok közül leginkább a bankokat ütötték: az OTP 2,3 százalékos mínusszal, 3941 forinton zárta a hét első napját, az FHB pedig − a nagyobbik bankpapírhoz képest elhanyagolható forgalomban − 2,6 százalékkal, 561 forintra esett. A napközbeni mélypontjához képest viszont jóval feljebb tudott zárni a Mol, igaz, a 18 760 forintos záróár így is 0,7 százalékos esés. Ritka eset, ám a Magyar Telekom papírjai nagyobb értékben cseréltek gazdát, mint az olajrészvények; ezúttal 3 forintos eséssel, 574 forinton született az utolsó kötés a telekompapírra. Hiába a múlt heti, kedvező Cariprazine-teszteredmény és a gyógyszertől remélt hatalmas árbevétel-növekedés, a Richter 2,6 százalékot esett, egészen 37 805 forintig. A másik gyógyszergyártó, az Egis kisebb, 1,2 százalékos eséssel megúszta, 15 870 forinton végzett. Az árfolyamzuhanásban szerepet játszhatott az OEP féléves vaklicitje, amelyen a két gyógyszergyártó brutális árcsökkenést várt (bár az Egisnél csupán 30, a Richternél pedig 12 százalékos a hazai piaci kitettség). Kimutatható forgalmat generáltak még az Appeninn és az E-Star részvényei, előbbi 1,8, utóbbi pedig 1,9 százalékot vesztett értékéből; az Állami Nyomda 3,6 százalékot zuhant. Szokás szerint az illikvid kis papírok mutattak be látványos mozgást: a Hun Mining 12,2 százalékot esett, a Konzum pedig 6 százalékot erősödött.
