Magasan nyitott pénteken a Budapesti Értéktőzsde indexe. Az emelkedést napközben elvesztette, ám zárásra végül nagyjából a nyitás utáni magasságba rántották vissza. A BUX így 0,4 százalékos erősödéssel, 19 310 ponton fejezte be a hetet, a megelőző napokhoz méltóan vékony, alig több mint hatmilliárd forintos forgalommal. A zárószakasz felhúzásának köszönhetően az OTP szerepelt a legjobban a nagyobb papírok közül, a bankrészvény 1 százalékos emelkedéssel, 4035 forinton zárt, miközben a papírok 4,1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. Pozitívan zárult a hét utolsó napja a Mol piacán is, pedig a kurzus a nap folyamán meglehetősen idegesen ugrált a pozitív és a negatív tartomány között − végül azonban sikerült 18 900 forintos árfolyamon félszázalékos emelkedéssel befejezni a hetet. A Magyar Telekom papírjai 3 forinttal lejjebb kerültek, egészen 577 forintra − ebben talán a Wood & Co cseh brókercég célárvágása is szerepet játszhatott. Ellentétesen mozogtak a gyógyszergyártók: míg a Richter 0,6 százalékos emelkedés után végzett 38 830 forinton, addig az Egis negyedszázaléknyit vesztett az értékéből és 16 060 forinton állapodott meg. Az E-Star a nyitást követően kőként zuhant a mélybe, a némi csalódást okozó gyorsjelentésének közzétételét követő napon a tízszázalékos, rövid felfüggesztést is okozó mínuszból azonban hamar visszapattantak az energetikai cég papírjai. Végül 4,2 százalékos értékvesztéssel fejezte be a napot, 3770 forintos árfolyamon, magához képest kiemelkedő, 165 millió forintos forgalomban. Az illikvidebb papírok általában lefelé vették az irányt, erre utal a BUMIX 0,9 százalékos esése is − két számjegyű zuhanást viszont kis papír sem produkált.
