A délután elért 19 ezer pontos szintet egészen megközelítő napi minimuma felett, de így is 1,1 százalékos eséssel zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe, 19 168 ponton. A külföldi hangulat sem volt túl kedvező, itthon pedig mintha a két múlt heti bluechip-gyorsjelentést emésztgették volna. A forgalom még a szokásosnál is alacsonyabb volt, a részvénypiaci szekcióban alig haladta meg az ötmilliárd forintot. Szokatlan módon a Magyar Telekom ezúttal megelőzte a Molt a második helyen. A telekompapír a nehezék szerepét töltötte be, hiszen több mint két százalékkal, 579 forintra esett. Nem alakult pozitívan a pénteki gyorsjelentésében kellemetlen meglepetésekről beszámoló, valamint az INA szíriai termelésének felfüggesztését hivatalosan is bejelentő Mol árfolyama sem. Az olajpapír 1,3 százalék értékvesztéssel, 18 840 forinton állapodott meg. Az OTP ehhez képest aránylag jól vészelte át a napot, 1,1 százalékos esését követően 3997 forinton végzett. A kisebbik bankpapír viszont folytatta parádés sorozatát: az FHB 566 forinton zárt, ami 4,3 százalékos felértékelődést jelent a pénteki záróárhoz képest. A Richter ahogy pénteken, úgy hétfőn is stagnálással zárt, 38 ezer forinton − pedig lett volna oka emelkedésre, hiszen végre az Európai Bizottság is engedélyezte a méhmióma kezelésére szolgáló Esmya európai forgalomba hozatalát −, az Egis viszont 0,9 százalékot esett. Kiemelhető még a Bookline közel tízszázalékos emelkedése, amit a magához képest kiemelkedő forgalomban ért el (pénteken 19 320 saját részvényt vásárolt a cég), valamint a BIF limites, húszszázalékos zuhanása (igaz, utóbbi kimutathatatlan forgalomban született). Az Appeninn jegyzése 0,2 százalékkal került lejjebb, a CIG Pannóniának viszont már komolyabb, 2,5 százalékos esést kellett elszenvednie.
