BUX 139096.62 -0,5 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az iráni aggodalmak miatt kapaszkodik az olaj ára

2012. február 21. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentősen drágult tegnap az olaj ára az iráni kitermeléssel kapcsolatos bizonytalanságok hatására. Alireza Nikzad Rahbar, a teheráni olajminisztérium szóvivője bejelentette, Irán a nagy-britanniai és francia cégek helyett új vásárlóknak fog olajat szállítani. A szóvivő szerint tehát országa megelőzheti az olajexportot július 1-jével leállítani kívánó EU-t. A Financial Times értesülései szerint viszont nehezen talál vevőt exportra szánt olajának csaknem negyedére az ország, ami annak a jele, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program miatt bevezetett nyugati szankciók máris éreztetik hatásukat. Teherán napi 500 ezer hordó pluszmennyiséget próbál értékesíteni Kínának és Indiának, ami a tavalyi átlagos napi iráni nyersolajexport 23 százaléka. Ha viszont Irán március közepéig nem talál vevőt erre az olajra − amely éppen megegyezik az európai finomítók által tavaly vásárolt iráni olajmennyiséggel −, akkor kénytelen lesz az el nem adott állományt tartályhajókon tárolni vagy kitermelését visszafogni. Mindkét megoldás az olajárak további emelkedéséhez vezethet.

Az EU a múlt hónapban döntött az iráni olaj­importstopról, de az intézkedést teljeskörűen csak július 1-jétől érvényesíti, hogy az iráni nyersolaj fő európai vásárlóinak − Görögországnak, Spanyolországnak és Olaszországnak − legyen ideje más beszerzési források után nézni.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet