Reggel azonnal esésnek indult, párhuzamosan a borúsabbra váló nemzetközi hangulattal, és mélyen stabilizálódott a Budapesti Értéktőzsde indexe csütörtökön − ám akkor sem tudott emelkedésnek indulni, amikor kint már újra az optimizmus uralta el a befektetőket. A BUX végül 18 750 ponton zárt, és feltűnő, hogy az összes nagyobb részvény árfolyama gyengült, az átlagost némileg meghaladó, 18 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP esett a legnagyobbat a blue chipek közül − a nemzetközi piacokon általában a bankrészvények kilengése a legerősebb az utóbbi fél évben −, az utolsó kötés 3870 forintos záró árfolyama 3,9 százalékos esést jelent. A bankpapír szokás szerint uralta a magyar börzét, közel 15 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények. Az FHB-nak sem volt túl jó napja, a kisebbik bankrészvény 1,2 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot. A Mol 1,6 százalékkal, 18 795 forintig, a Magyar Telekom pedig 2 forinttal, 543 forintig esett. Lefelé haladtak a gyógyszergyártók is: a Richter értéke 1 százalékkal, 37 505 forintig esett, az Egis árfolyama pedig 2,1 százalékkal morzsolódott le. Nem hatotta meg a befektetőket a CIG Pannónia gyorsjelentése sem, a biztosító papírját nagyon lerántották reggel. Igaz, végül napi minimuma felett közel húsz forinttal, 510 forinton fejezte be a napot, ami csupán 1,5 százalékos esést jelent, a forgalom ráadásul most sem volt jelentősnek nevezhető. Emelkedést mutatott fel viszont két osztalékpapír: a Zwack 1,3 százalékkal, a tegnapelőtt csalódást keltő gyorsjelentéssel előálló Állami Nyomda pedig 0,8 százalékkal ért többet, mint a szerdai záráskor, az Émász pedig közel két százalékot emelkedett. Nehéz lett volna még erősödő papírokat találni a parketten, az E-Star 0,2 százalékos emelkedése is inkább a stagnálás kategóriába tartozik.
