BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem várnak erősebb forintot a szakértők

2012. február 16. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elsősorban a Magyar Nemzeti Bank bejelentéseire tudott erősödni tegnap a forint, de erre rásegített a várakozásoknál jobb magyar bruttó hazai termék (GDP) adat és a kedvező nemzetközi hangulat is − vélik egyöntetűen a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők. Ennek hatására az euró öthavi mélypontjára, 288 forintra gyengült szerdán napközben. Ennél sokkal erősebb forintra az EU/IMF-megállapodásig nem szabad számítani − mondta Földi Balázs, a Commerzbank devizakereskedője. A 285 forintos vagy a 280 forintos euróhoz már a pecsétnek is meg kell száradnia a majdani dokumentumon. A magyar jegybank bejelentésétől ugyanis csodát nem szabad várni: a banki hitelezéshez ugyan adhat támaszt, de a kockázatvállalási hajlandóságot nem fogja önmagában növelni. Így a következő időszakban is inkább a nemzetközi hangulat alakítja majd a forint árfolyamát, illetve az is hatással lehet, milyen hírek érkeznek arról, hogy mit kell teljesíteni az EU/IMF-megállapodáshoz. Addig 290 forint körül ingadozhat az euró értéke.

Hasonló véleményen van Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője is, aki szerint a szerdai erősödést az okozta, hogy a jó hangulatban a 290 forint környékén kiépült stopokat ütötte ki a piac. A jelentősebb hirtelen erősödés tehát a piac pozicionáltságára vezethető vissza, vagyis 290 környékén túl sokan voltak euró-longban. Az is látszott azonban, hogy a 288 közelében elfogyó stop megbízások után nem tudott e szinten megragadni a forint árfolyama. Csajbók szerint amúgy is egyre közelebb vagyunk ahhoz a naphoz, amikor jelentősebben gyengül majd a forint: a mostani egyirányú mozgásnak törvényszerűen kell legyen egy korrekciója. Miután a magyar kormány már nem hergeli a befektetőket és nagyon vigyáz a nyilatkozataira, erre inkább a nemzetközi hangulat romlása esetén kell számítani.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet