Negyedik napja emelkedtek az európai tőzsdék pénteken, miután kedvező makroadatok láttak napvilágot. A reggel még hét végi profitkivételi hangulatban telt, így az árfolyamok esésével indult a nap. Az eső piacokat azonban lendületbe hozta az eurózóna konjunktúramutatója, amely négyhavi visszaesés után először jelzett némi javulást. Erre erősített rá, hogy az Egyesült Államokban januárban a vártnál kétszer jobban, kilenc hónapja nem látott mennyiségben nőtt a munkahelyek száma, és a magánszektor munkahelyteremtése ellensúlyozta a közszféra munkalehetőségeinek a csökkenését. A munkanélküliség így háromévi mélypontra, 8,3 százalékra esett a decemberi 8,5 százalékról. Mindezek hatására az FTSE 100 1,81 százalékkal, 5901,07 pontra emelkedett, míg a DAX 1,7 százalékkal, 6766 pontra javult. A szektorok közül az autógyártók és a bankok jártak az élen az emelkedésben. A német tőzsdén például a Daimler, a BMW és a Volkswagen volt a három legjobban teljesítő részvény, mintegy 3 százalékos drágulással. Az amerikai börzén viszont a bankszektor volt a húzóerő. A Citigroup és a Bank of America például egyaránt mintegy 5 százalékot drágult egyetlen nap alatt, ráadásul az indexek is nagyon régen látott csúcsokon zártak. A Dow Jones 2008 májusa, a Nasdaq pedig 2000 decembere óta nem látott szintre ugrott pénteken. Ez a Dow esetében 12 862 pontot jelentett, 1,2 százalékos emelkedést követően, míg a Nasdaq 1,6 százalékkal, 2905 pontra nőtt. Az S&P 500 1,5 százalékkal, 1345 pontra ugrott pénteken. A nap egyik kedvezőtlen híre volt viszont, hogy légi szerencsétlenségben elhunyt a Micron Technologies vezérigazgatója, Steve Appleton. A menedzser haláláról szóló hír miatt a részvények kereskedését még korábban felfüggesztették, amikor 3 százalékos pluszban állt.
