Nincs megállás az emelkedésben, a jó nemzetközi hangulat hátán újabb csúcsok felé emelkedik a magyar tőzsde. Pedig igazán jó hírek nem érkeztek, sőt a makroadatok is inkább vegyesek lettek; a rally inkább annak köszönhető, hogy rengeteg szabad pénz áramlik a részvénypiacokra, amit immár az uniós jegybank likviditásösztönzése is segít. Ráadásul az emelkedést nem kíséri kiugróan magas forgalom − erre a technikai elemzés alapján talán rá lehetne fogni, hogy fordulat közeleg. Az OTP esetében például alig több mint 7 milliárd forint volt a forgalom, mellette pedig csupán két részvény, a Mol és az Egis tudta átlépni az 1 milliárdos értéket. Utóbbi esetében ez kifejezetten erősnek számít, a befektetők vélhetően a közelgő gyorsjelentésre spekulálnak. Árfolyama 2,3 százalékkal, 16 900 forintra emelkedett. Az Egisszel szemben a szektortárs Richter kurzusa 0,1 százalékkal, 36 950 forintra esett vissza. A BUX napi csúcsán, 19 148 ponton fejezte be a napot, ami 1,4 százalékos emelkedésnek felel meg. A decemberi határidős érték is tartotta a lépést a vezető indexszel, amely 1,6 százalékos pluszban, 19 710 ponton fejezte be a kereskedést. Az emelkedést az OTP vezette. A bankrészvény a hét eleji rövid korrekció után ismét eltávolodott a 4000 forintos szinttől, és 4117 forinton, 2,6 százalékos pluszban zárta a kereskedést. A záróár 1 forinttal maradt el a napi csúcsértéktől. A Mol 1,6 százalékkal emelkedve, napi csúcsán zárt, 19 100 forinton zárt. A Magyar Telekom esetében az óvatosabb, 0,2 százalékos emelkedést az okozhatta, hogy a befektetők jelentős kockázatként értékelik az újabb mobilszolgáltató megjelenését.
