Bármennyire nagy a borúlátás az amerikai részvénypiac tekintetében az idei évre, érdemes lehet befektetni ezen a piacon − véli negyedéves kitekintőjében a Raiffeisen Bank. Az ugyan biztosnak látszik, hogy az S&P−500-as indexben túlsúllyal szereplő exportcégeket az európai kontinens gazdasági küszködése lefelé húzza majd, és így az első negyedév nehézségekkel telített lesz. A teljes évet vizsgálva viszont úgy gondolják, érdemes a fejlett amerikai tőkepiacra befektetni, mert gazdasági ereje révén elsőként vetheti le magáról a lassulás láncait.
Ezzel szemben a magyar piac várhatóan továbbra is alulteljesítő marad a nemzetközi indexekhez képest. Kis, nyitott ország lévén a részvénypiac a nemzetközi megítélésünknek lesz kitéve. Az egyes céghírek helyett a gazdasági és politikai környezet fogja megszabni az elérhető teljesítményt Magyarországon is. Sajnálatos tény, hogy a válság előtt sem túl erőteljes forgalom az elmúlt három évben még tovább esett. A vezető hazai részvényindexet vizsgálva az látszik, hogy öt hónapja nem bírt a mutató a 18 ezer pontos szintekkel. Ezen értékek meghaladása nélkül (most ez épp sikerült, kérdéses, hogy mennyire lesz tartós) nem válthatunk optimista szemléletmódra. A Raiffeisen elemzői szerint a szint áttörése esetén a 20 ezres BUX kerül a célkeresztbe, míg a negatív forgatókönyv 16 ezres szintek alatt jöhet számításba. A bank szerint az emelkedést elsősorban a Mol és a Richter vezetheti, de a Magyar Telekom is ott lehet a sarkukban.
