Érdemes egy pillantást vetni az állampapír-referenciahozamok múlt heti alakulására, annak ellenére, hogy a mostanság megszokott unalom − vagy pozitívabb kicsengésben stabilitás − miatt esetleg már le is szoktunk róla. A megszokott egy helyben toporgás (néhány pont időnként pluszban, időnként meg mínuszban) helyett most azonnal szembetűnik egy szignifikáns csökkenés, amely legfőképpen kedden történt, majd szerdán is folytatódott. Mint tudjuk, kedden született meg a nagy horderejű svájci döntés a frank árfolyamának (az euróhoz képest) beállítandó plafonjáról. Nyilvánvaló, hogy az állampapírok kereslete-kínálata nagymértékben függ a kibocsátó ország kockázatának nemzetközi megítélésétől. (A súlyos problémákkal küzdő, folyamatosan és csekély eredménnyel segélyezett, így nagy csődkockázatú Görögország esetében ezért tartanak 50 százalék felett az állampapírhozamok.) Magyarországnak tulajdonképpen egy komoly, belső intézkedésekkel kezelhetetlen (talán pontosabb azt mondanunk: csak látszólag kezelhető) problémája van-volt, nevezetesen a lakosság hatalmas méreteket öltő, svájci frankban történt eladósodottsága. Erre most egy mentőövet dobtak nekünk (meg másoknak is persze) Svájcból: a svájci frank de facto leértékelése és árfolyamának a súlyos gazdasági zavarokkal küzdő Európai Unió közös valutájához, az euróhoz való kötődésének deklarált létrehozása nemcsak alacsonyabb frankárfolyamot hozott, hanem a jövőre nézve is egyfajta megnyugvást a frankadósok számára. Így a nemzetgazdaság számára is. A svájci ajándék tehát külső segítségként csökkenti az országkockázatunkat. Ezzel pedig az állampapír-vásárlók is bátrabbá válhatnak, a növekvő vásárlókedv pedig értelemszerűen alacsonyabb hozamokat eredményezhet. Valószínűleg ez is tükröződik az állampapírhozamok számottevő csökkenésében.
Érdekes persze mindemellett, miért nem erősödött jelentősen a forint is, mint azt sokan várták-beharangozták, de talán célszerűbb összevetni a forintárfolyam és az állampapírhozamok változását. Jelentős különbséget találunk. A forint először − szót fogadva az elemzőknek − halvány erősödésbe kezdett, azonban ez abban ki is merült, hogy visszaszerzett valamit pár nappal korábbi értékvesztéséből. Aztán a trend kifulladt, s kezdödött a helybenjárás, esetenként persze jelentősebb ide-oda kilengésekkel. Az állampapírhozamok viszont a hozamgörbe hosszú végén nagyot estek, úgy negyven ponttal, ami azonban nem korrigálódott érdemben. Utólag úgy okoskodhatunk, azért történt így, mert az országkockázat (esetünkben a svájcifrank-hitelállomány okozta kockázat) csökkenése elsősorban az államadósság és nem a nemzeti valuta megítélését javítja. Így most e kivételes helyzetben kivételesen nem érvényesült az az elv, hogy a forint- és az állampapír-árfolyamok azonos irányba mozognak.
Különösen jól látszott ez a csütörtöki kötvényaukciók idején. Ekkor ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy a forint nem profitált a Svájcban történtekből, hiszen árfolyama rosszabbul állt, mint egy héttel azelőtt. A kötvényeket viszont vették továbbra is rendesen, így a hozamok − az aukció kínálatnövelő hatása ellenére − könnyedén meg tudtak maradni a kedden-szerdán kialakult, a korábbihoz képest alacsony szinteken. Az aukciós eredményekből a középtávú futamidőkre nézve mindenképp biztató kép bontakozik ki, hiszen a három- és ötéves papírból a mennyiséget negyedével, illetve felével emelték, kiegyensúlyozott hozamalakulás mellett: a két átlag 5,83 és 6,46 százalék volt és a maximum is csak pár ponttal magasabb. Nem kompetitív értékesítés keretében az ötéves kötvény iránt érdeklődtek (a teljes mennyiséget elvitték), társa iránt csak szimbolikusan. A leghosszabb futemidejű kötvényt azonban nem kapkodták el: 35 százalékos mennyiségcsökkentés mellett 6,93 százalék lett az átlag. A hozam önmagában véve itt is alacsonynak mondható, azaz itt is megmaradt az előző napok hozamcsökkenése következtében a másodpiacon beállt mérték − bár ebbe a mennyiségkurtítás nyilván jócskán besegített. Mindez azt mutatja: a vevők bár bátrabbá váltak, higgadtak is maradtak egyben, a nagyon hosszú papírt azonban többségük még fölöttébb kockázatosnak tartja. Középtávon tehát az optimizmus az úr, hosszú távon pedig a \"ki tudja, mi történik addig\" bizonytalansága...
