A kockázatkerülés ismét a frank felé terelte a befektetőket szerdán a devizapiacon. A keddi forinterősödés szerdára el is olvadt, miután erősödtek a félelmek azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az amerikai adóssággal. Ez meg is látszott a svájci frank árfolyamán, ami 0,8 százalékkal erősödött, így délután a keresztárfolyam 1,153 közelében forgott. A forint emellett veszített erejéből az euróval szemben, igaz, csupán 0,2 százalékot, aminek köszönhetően picivel 269 forint alatt maradt az árfolyam. A svájci frankkal szemben azonban így összességében több mint egy százalékkal gyengült a forint, ami 232,70 forintos árfolyamot jelentett. Ezzel gyakorlatilag az előző napi erősödését nullázta le a forintárfolyam. A dollárral szemben 0,9 százalékot veszített erejéből a magyar fizetőeszköz, ami 186,30 forintos árfolyamot jelentett. A dollár az euróval szemben is izmosodott, a nap elején még 1,453-ig menetelő keresztárfolyam délután már 1,442 környékén forgott.
A másodlagos állampapírpiacon szinte mozdulatlanok voltak a hozamok, 1 és 3 bázispont között változtak vegyesen. A legmagasabb elérhető hozam 7,40 százalék volt.
