Ismét a kockázatkerülés volt napirenden a világ tőkepiacain szerdán, miután továbbra sem született megegyezés az amerikai adósságról. Ennek hatására a BUX jelentősebben, 1,4 százalékkal esett, ami 21 418 pontos záróárat jelentett. Az index egyébként a nap elején még 21 750 ponton pluszban is volt, innen azonban szinte folyamatosan esett a nap végéig. Igaz, az utolsó kötésénél kicsit alacsonyabban, 21 387 ponton is megfordult az index értéke.
A forgalom továbbra is nyarat idézte, az egymilliárd forintot egyedül az OTP részvénye lépte túl, amely az elmúlt napokban megszokott hatmilliárdot valamivel meghaladó forgalmat produkált. Ezzel együtt a vezető részvények közül a bankrészvény esett a legtöbbet. Ebben a rossz nemzetközi hangulat mellett az is szerepet játszhatott, hogy a Goldman az elmúlt időszak árfolyamesése miatt az egész európai bankszektort vételről tartásra minősítette vissza. Ennek hatására az OTP 2,2 százalékkal, 5420 forintra esett. A bankrészvény értékének csökkenésében a frank újbóli erősödése is szerepet játszhatott. Az FHB ugyanakkor csak 0,1 százalékkal csökkent, ami 883 forintos árat jelentett.
Az előző nap is sokat eső Richter további 1,7 százalékot veszített értékéből, ami már csak 36 400 forintos árat jelentett. A Mol is 1,5 százalékkal lett olcsóbb, igaz, egyelőre a 20 000 forintos támasz kitart a részvény esetében, a záróár ugyanis 20 105 forint lett. A kedden legtöbbet eső Magyar Telekom csupán 0,4 százalékot csökkent, ez 536 forintos utolsó árat jelentett. Az Egis viszont nem törődve a trenddel, 2 százalékkal, 18 695 forintra emelkedett.
A kisebb részvények közül továbbra sem áll meg az EstMedia zuhanása, a nap vesztese címet 13 százalékos eséssel érte el a részvény, ami 288 forintos záróárat jelentett.
