Viszonylagos nyugalom volt kedden a devizapiacokon, így nem sok minden történt a forinttal sem. A kis megnyugvás arra azért jó volt, hogy a forint picit erősödni tudjon az euróval és a svájci frankkal szemben is. Az euróval szemben a nap eleji 269 forintos szintről 267,30-ig sikerült lejönni az árfolyamnak, ami nem jelent túl nagy változást az elmúlt napokhoz képest. Mivel a svájci frank valamelyest gyengült az euróval szemben, ezért a frank forintárfolyama egy árnyalatnyival többet változott. A forint a reggeli 233 forintos szintekről ugyan 230 forint alá is benézett, ez azonban csak egy pillanatig tartott, így a nap nagy részében 230 és 231 forint között ingadozott az árfolyam, ami nagyjából 0,7 százalékos forinterősödésnek felelt meg, szemben az euróval elért 0,4 százalékos növekedéssel.
A dollárral szemben még többet, egy százalékot nyert a forint, ami annak volt betudható, hogy az euró tovább emelkedett az amerikai devizával szemben. A keresztárfolyam már 1,45 fölött is járt napközben, délutánra azonban 1,446 körül forgott a devizapár keresztje.
A másodlagos állampapírpiacon kicsit csökkentek a hozamok, korrigálva az előző napi emelkedést. A visszaesés ugyanakkor nem volt nagy, 2 és 8 bázispont között mozgott.
