Átmenetileg gyengült csak a norvég korona az euróval szemben a múlt hét végi véres merényletet követően, hétfőn már egyértelműen erősödött a közösségi valutával szemben. Elemzők szerint nagy kilengések ebben a devizapárban a következő időszakban sem várhatóak. A szakértők szerint lassú koronaerősödés jöhet az elkövetkező időszakban, vannak azonban kockázatok is.
A korona árfolyama erősen kötődik az olajéhoz − mondta a Napi Gazdaságnak Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője. Mivel az ország jelentős olajkitermelő, a fekete arany drágulásával párhuzamosan erősödni tud a korona, míg amikor esik az olaj ára, gyengül a korona is. Ugyanakkor a makroadatok azt mutatják, hogy Norvégia már túl van a válságon, a bruttó hazai termék ugyanis várhatóan több mint 2 százalékkal nő az idén.
Ezt elsősorban a belső kereslet növekedésének tudják be, miután az olajszektor nélkül több mint 3 százalékos emelkedést prognosztizálnak − ráadásul mindez nem párosul inflációs félelmekkel sem. A Commerzbank szakértői szerint a korona árfolyamának az erősödését segítheti az is, hogy a 2,25 százalékos jegybanki alapkamat 2,75 százalékra nőhet az év végére, míg 2012 decemberében már 3,75 százalék lehet az irányadó kamatszint.
Lassú koronaerősödést vár az elemzők többsége is, hiszen a Reuters elemzői konszenzusa szerint egyéves távlatban a jelenlegi 7,7-es euró−korona keresztárfolyam (a válságban 10 körül érte el csúcsát az euró a koronával szemben) 7,635-re változhat. Az elemzők várakozásainak a két szélsőértéke is jól mutatja, hogy egy viszonylag nyugodt devizapárról van szó, a maximumot ugyanis a 8,0-as keresztárfolyam jelenti, míg az alsó értékre 7,3-at vár a korona szemszögéből legoptimistább elemző. Aki ebben a devizapárban akar kereskedni, jó ha fél szemmel az olaj árára is néz, hiszen a legnagyobb kockázatot a korona szempontjából az olaj árának a beszakadása jelenti − mondja Ruzsonyi Ákos, aki szerint azt is fontos szem előtt tartani, hogy az Európát érő krízis alól sem tudja teljesen függetleníteni magát a norvég fizetőeszköz.
