A Mol és az INA között kötött részvényesi megállapodás csak egy nagyon tág megállapodás, azzal általánosságban nincs gond − mondta Davor Stern, a társaság felügyelőbizottsági elnöke az [origo] internetes portálnak. Probléma csak az azokból következő alacsonyabb szintű dokumentumokkal van az elnök szerint, amelyek a vállalat napi működését szabályozzák. A döntéshozatali folyamatok, a vállalatirányítás kérdései egy sor megállapodásban vannak részletezve, és véleménye szerint − amit a felügyelőbizottság és az igazgatóság horvát tagjai is osztanak − ezeket kell újratárgyalni.
Stern szerint az INA nem azt a stratégiát hajtja végre, ami a megállapodás szelleméből következne, példaként erre azt hozva fel, hogy semmilyen új kutatási projekt nem indult a horvát társaságon belül, a teljes finomítói fejlesztési program késik és a kúthálózat fejlesztése is nagyon lassú. Az elnök kifogásolta azt is, hogy a horvát vasúti társaság tendert hirdetett a következő négy év benzinbeszerzéseire, aminek az ajánlattételi határidejét az INA három perccel lekéste. Ezzel egy egymilliárd kunás megrendelés lehetőségétől esett el a cég. Az INA-val kapcsolatban nem tud politikai támadásról, a rosszallást vagy kritikát ugyanakkor nem szabad ennek hívni − tette hozzá.
Az együttműködés helyesebb módját Stern a nemzeti olajvállalatok együttműködésében látja a nemzeti jellegük megtartása mellett. A Molra mindenesetre baráti vállalatként tekintenek, és nem zárja ki az fb-elnök annak a lehetőségét, hogy később a horvát kormány is részesedést szerezzen a Molban, a Mol pedig növelje INA-részesedését.
Davorn Stern azt is leszögezte: \"fontos lenne, hogy egy dolgot ne értsenek félre. Sem a horvát kormány, sem én magam nem vagyunk a magyarok vagy a Mol ellen\". Sőt, kifejezetten jó tapasztalatai vannak a magyarokkal való együttműködésről és egyértelműen nincsenek negatív előítéletei − tette hozzá.
