A várakozásoknak megfelelő ECB-kamatemelés nem hozott fordulatot az euró/dollár keresztárfolyamban. A 25 bázispontos szigorítás után tehát hiába nőtt a kamatkülönbözet az euró javára, a dollár áttörte az 1,43-as keresztárfolyamot is, délután ugyan visszajött e szint fölé, de érdemi erősödés nem történt. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy a várakozásoknál jobb foglalkoztatottsági adat érkezett az USA-ból. Ugyanakkor érdekes módon az euró/svájci frankban erősebb korrekció indult meg e híreket követően. Nehéz erre a kettősségre magyarázatot adni − mondta a Napi Gazdaságnak Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője. A dollár viszonylagos stabilitása vélhetően annak tudható be, hogy továbbra sem látszik végleges megoldás a görög és a portguál helyzetben, azt azonban már nehezebb megmagyarázni, hogy ez miért nem mutatkozott meg a svájci frank esetében. Valószínűleg nagyobb pozíciók épültek ki ez utóbbi devizapárban, melyeket a jó hírek hallatán elkezdtek lezárni. Az amerikai adat volt a döntő tényező csütörtökön, ami bikapiacba váltotta a pénzpiacokat. Gyakorlatilag mindent vettek, ami nem euró, ebben a devizanemben ugyanis továbbra is megmaradtak a kockázatok − mondta Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője. Az ECB elnökének a beszéde is először inkább a dollárt erősítette, így hiába volt kamatemelés, nem segített sokat a közös devizán.
Komoly rally volt viszont a feltörekvő piaci devizákban, aminek hatására a forint egészen a 2010. áprilisi értékére tudott erősödni. A 263 forintos szint sokáig nagyon kemény ellenállás volt, ezt azonban tegnap áttörte az árfolyam. Csajbók szerint ezzel új szintekre lépett a forint árfolyama, bár azért az erősödés is korlátozott lehet. Az ING kereskedője szerint 260-261 forint között lehet a következő ellenállás, ahová elmehet az árfolyam, tartósan 260 forint alatti szintekre nem számít.
A forint a frankkal szemben a reggeli 220-as szintekről 216 forint alá is benézett, Csajbók szerint azonban tartósabb frankgyengülésre nem szabad számítani. Piaci források szerint hedge fundok és egy amerikai nagybank eladó volt délelőtt euró/forintban, ami segítette az erősödést − mondta Ötvös Mihály, a CIB devizakereskedője. A zloty hasonlóan erős volt, vagyis a közép-európai régió kedvező befektetői megítéléssel találkozik, szemben az eurózóna perifériájának országaival. A magyar deviza ismét bebizonyította, hogy eléggé stabil − tette hozzá Ötvös −, alacsonyabb sávot keres, s technikailag nagyon egészségesnek tűnik a lefelé menő trend.
