A főbb európai börzékkel együtt eséssel indította a hetet a magyar részvénypiac is. Igaz, sok iránymutatást az amerikai börzék zárva tartása miatt nem lehetett látni, hiszen a forgalom rendkívül alacsony volt. Ezt jól mutatja, hogy az 1 milliárd forintos forgalmat csupán három részvény lépte át − ezek közül az OTP alig több mint 3 milliárd forintot, míg a Mol és a Richter 1,5 milliárd forintot sem ért el.
A vezető részvények közül a csak a Richter tudott emelkedni, miután úgy látszik, hogy a befektetők félelme kezd elmúlni a társasággal kapcsolatos megszorítások miatt. A részvény árfolyama − áttörve a 36 500 forintos keményebb ellenállását − 2,3 százalékkal, 36 800 forintra nőtt. Ezzel szemben a pénteken zárás után profitfigyelmeztetést közzétevő Egis közel 3 százalékkal, 19 115 forintra csúszott vissza.
A vezető részvények közül a legtöbbet a Mol este, az emelkedő olajárak ellenére. A részvény árfolyamára továbbra sincsenek jó hatással a horvátországi fejlemények. A magyar olajtársaság papírja hétfőn 1,9 százalékkal, 20 900 forintra esett.
Nem jártak sokkal jobban az OTP-részvényesek sem. A bankpapír a nemzetközi piacokon a szektort érintő korrekcióval együtt 1,2 százalékkal, 5950 forintra esett. A Magyar Telekom 1,7 százalékkal került lejjebb, ez 580 forintos utolsó értéket jelentett.
Így a BUX − annak ellenére, hogy a nap elején még pici pluszban is forgott − napi mélypontján zárt, a záró szakasz lekötésének betudhatóan. A 0,9 százalékos mínusz 22 632 pontos záróárat jelentett. A kisebbek közül az új megrendelést bejelentő Rába a piaccal szemben tudott 1,9 százalékkal erősödni, ami 825 forintos záróárat jelentett.
