Szerdán sem tudott a jó hangulat begyűrűzni Budapestre, így egyelőre kimarad a magyar tőzsde a nemzetközi piacokon tapasztalható optimizmusból. Két napja nem mozdul érdemben a BUX, ami annak tudható be, hogy a négy legfontosabb részvény igencsak vegyes teljesítményt nyújt. A visszahúzó erőt a Mol képviseli, a társaság első számú vezetőjének korrupciós gyanúsítása ad okot arra, hogy sokan kiszálljanak a részvényből. A keddi, nagyon magas forgalom után ugyanakkor az eladói nyomás szerdára már mérséklődött, mivel azonban a vevők sem tolongtak, így továbbra is mínuszos napot zárt a részvény. Igaz, a 21 200 forintos ár már csak 0,2 százalékos visszaesést jelentett, az előző napi forgalom felével, 4 milliárddal párosulva. Az elmúlt két nap sztárrészvénye a Magyar Telekom volt, amely a több mint 4,5 százalékos keddi drágulás után is emelkedni tudott. Igaz, csak 0,7 százalékkal, de ez is a legjobb teljesítménynek számított a vezető rézvények közül. A Magyar Telekom záróára így 584 forinton alakult. Az OTP-nek nem volt túl izgalmas napja. A bankrészvény végig egy mintegy 50 forintos sávban mozgott, ráadásul alacsony, alig több mint 4 milliárd forintos forgalom mellett. Az utolsó kötés 5785 forinton született, ami 0,6 százalékos plusz volt egy nap alatt. A Richter sem mozgott sokat, az utolsó kötésben elért 36 250 forintos értéke 0,1 százalékos mínuszt jelentett a részvény árából. Az Egis ezzel szemben 1,3 százalékkal emelkedett és 19 800 forinton búcsúzott a naptól. A magyar tőzsdén első napját töltő Visonka 1000 forinton kezdte a kereskedést, és nem is nagyon volt esély arra, hogy ennél magasabbra menjen az árfolyam, hiszen az alig több mint 3000 darabos egész napi forgalommal szemben több mint 46 000 eladó részvény volt ezen az árfolyamon.
