Tízmillió eurós vesztegetéssel gyanúsítja Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját a horvát ügyészség − állítja a helyi Vecernji list. A gyanúsítással kapcsolatban hivatalos megerősítés azonban nem érkezett. Ilyen ügyben megkeresést a Mol sem kapott, ezért addig ezt csupán híresztelésnek tekinti − mondta a Napi Gazdaságnak Somlyai Dóra, a cég kommunikációs igazgatója. A társaság egyúttal kategorikusan cáfolta, hogy valaha is bármilyen kifizetés vagy fizetségről való egyezség történt volna az INA privatizációja kapcsán a horvát politikai élet bármelyik szereplőjével. Ami a horvát médiában megjelent, az mind találgatás és szóbeszéd, a gyanúsításokkal szemben szigorú jogi eszközökkel fog fellépni a cég − közölték.
A Mol szerint a gyanúsítás beleillik az elmúlt időszak eseménysorozatába, amelyet azok indítottak és irányítanak, akik ellenérdekeltek abban, hogy az INA-ból olyan versenyképes vállalat váljon, amelyet gazdasági alapelvek szerint vezetnek. A cég közleménye szerint a két éve átvett irányítás eredményeként az INA sokkal versenyképesebb lett, ami többek között a beruházásokon és beszerzéseken elért 10−60 százalékos megtakarításoknak is köszönhető. A Mol szerint az átalakulásnak azok a kereskedők és beszállítók a vesztesei, akik immár nem tudnak a piaci ár fölött extraprofitot realizálni és a korábban megszokott módon az INA-val baráti vagy politikai alapon üzletelni.
A Mol gyors reagálása az egyetlen pozitívum, amit az üggyel kapcsolatban el lehet mondani − mondta a Napinak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. Fontos azt is látni, hogy mindez a horvát választások miatti politikai támadások folytatása, így érdemes ezt a fejleményt is ezen a szemüvegen át nézni. Az elemző ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben hivatalossá válik a vizsgálat, az biztosan kihat majd a cég működésére és a Mol árfolyamára. Az ugyanis hiú ábránd lenne, hogy egy ilyen ügy felett a piaci szereplők szemet hunyjanak.
A Vecernji list által megszellőztetett gyanúsítás valódi célpontja Ivo Sanader volt miniszterelnök, a Mol és az INA kapcsolatára vélhetően nem gyakorol érdemi hatást − mondta a Napi Gazdaság kérdésére Pletser Tamás, az ING elemzője. A Mol árfolyamának tegnapi esése írható ugyan a vesztegetési gyanú számlájára, ám a piac a szakember szerint túlreagálja a hivatalosan egyelőre meg sem erősített történetet. Pletser úgy véli, az ügy inkább a Mol jó hírnevét érintő kockázatokat hordoz, semmint tényleges üzletieket. A fő kérdés az elemző szerint inkább az, hogy a választásokat követően milyen viszony alakul ki a Mol és az új kormány között, illetve hogy mi lesz a szintén heves politikai támadások kereszttüzébe került menedzsmentszerződéssel.
A horvát lap szerint Hernádi Zsolt Ivo Sanader volt horvát kormányfőt vesztegette meg, akit az Interpol elfogatóparancsa alapján Ausztriában tartóztattak le még a télen. Hernádi ügye a horvát államfő ellen folytatott büntetőeljárásban került elő.
A horvátok szerint Hernádi azért vesztegette meg 2008−2009-ben Sanadert, hogy a Mol átvehesse az INA irányítását. Az ügyletben a gyanú szerint közvetítőként közreműködött Damir Polancec volt horvát miniszterelnök-helyettes is. Az üzlet része volt a vád szerint az is, hogy az INA gázüzletágának nyereséges része a Molhoz kerül, a veszteséges rész pedig a horvát állam felügyelete alá. Az ügyben viszont aggodalomra adhat okot, hogy Barbara Göth-Fleming az osztrák igazságügy részéről megerősítette: az Ivo Sanader elleni nyomozás kiegészült a Mol−INA üzlethez kapcsolódó korrupciós gyanúkkal. Sanader ügyeinek felderítésében az osztrák és horvát hatóság, valamint az Interpol is részt vesz. Somlyai ugyanakkor lapunknak ezzel kapcsolatban is csak annyit tudott mondani, hogy hivatalos értesítés az osztrák szervek részéről sem érkezett a Molhoz. A horvát ügyészség sajtószóvivője a Napi Gazdaság kérdésére közölte, hogy a horvát rendőrség korrupcióellenes ügyosztálya egy új, hivatali hatalommal való visszaéléssel, illetve vesztegetéssel kapcsolatos vizsgálat kapcsán kérte az osztrák hatóságoktól I. S. (azaz Ivo Sanader) mielőbbi kiadatását. A vizsgálatban Sanaderen kívül még két, közelebbről meg nem nevezett személyt érint a vizsgálat, amely Ausztriából és Svájcból származó információk nyomán indult − közölte lapunkkal a szóvívő.
