Komoly tüntetések vannak Görögországban − kormányválsággal kísérten −, a görögöknek érthető módon nincs ínyükre a megszorító csomag. A görög államháztartás helyzetét tekintve persze igen komoly megszorítások indokoltak, azonban az emberek sehol sem lelkesednek az olyan intézkedésekért, amelyek eredményeképp eddigi életszínvonaluk csökkenne. Márpedig a megszorításoknak épp ez a lényege. Az is érthető, hogy más nemzetek sem lelkesednek azért, hogy a görögök számláját ők fizessék. Ezen felül, ha az eurózóna gazdagabb államai fizetnek az euróba vetett bizalom megóvása érdekében, az további könnyelműségre ösztönözhet, továbbá más országoknak is felcsillanthatja azt a lehetőséget, hogy \"megsegítés\" címén eurózóna-tagtársaiktól várják számláik kifizetését. Teljes patthelyzet látszik tehát kialakulni, halogatásokkal, ahol nincs jó megoldás, pontosabban már mindenféle megoldás rosszat tesz az eurónak. Ez lehet az oka annak, hogy ismét a svájci frank diadalmenetét tapasztalhattuk csütörtökön: az euró frankban kifejezett árfolyama 1,2 alá is süllyedt. Ennél kevésbé érthető, miért gyengült jelentősen a forint az euróhoz képest. (Természetesen az euróhoz képesti gyengülés drámai esést okozott a svájci frankhoz viszonyítva − 225 forint/frankot is mutattak csütörtökön a monitorok.)
A jelek szerint masszívan tartja magát az a sablonos gondolkodás, hogy a forint (és még néhány társa) feltörekvő valuta, márpedig ha az euró kockázatos, akkor egy feltörekvő valuta még inkább az. Tehát ha az eurótól szabadulnak a befektetők, még inkább eladják forintjukat. Ennek következtében az euró a 270 forintot közelítette meg ismét. Sopánkodhatunk azon, miért nem jönnek rá a külföldiek, hogy a görög helyzet fundamentálisan sokkal jobban károsítja az eurót használó országokat, mint a zónán − bármilyen okból − kívül állókat, azonban ezzel nem sokra megyünk. A piac nagy úr, s ha valamit sokan gondolnak, az − legyen helyes vagy helytelen − az árfolyamokra nagy hatást gyakorol. Ez vezet az olyan megállapításokhoz, mint az − melynek logikája fundamentális szempontból aligha tökéletes −, hogy ha a görögök kilépnének az eurózónából, erősödne a forint.
A görögök körül kialakult patthelyzetre ugyanis most ez a megoldási javaslat is felmerült. Fölöttébb tetszetős ötlet, és valóban a jelenlegi, eddig elmondott problémákat megoldaná. Példája ráadásul más országok vonatkozásában sem lenne negatív. (Más kérdés, hogy az euró árfolyama milyen távon hogyan reagálna egy ilyen eseményre − ezt aligha tudná bárki is most megjósolni.) Van azonban egy igen súlyos gond: messze nem világos, mindez hogyan, kinek és milyen jogi alapokon hozott döntésével és miféle eljárási rend mellett lenne lehetséges. Az eurózóna létrehozása is egy igen bonyolult feladat volt, s a munkában részt vevőket az integráció jövőképe vezérelte. Ilyen körülmények között nem fordítottak nagy figyelmet az euró egyes országok általi \"kivezetésének\" szabályrendszerére. Ilyesmi tehát csak valamiféle újabb megegyezéssel lenne végrehajtható. Az integrációs törekvések idején fennálló helyzettel ellentétben azonban most merőben mások például Görögország és a pillanatnyilag de facto őt finanszírozó eurózónatagok érdekei. A feladat tehát bonyolultabbnak látszik, mint az euró bevezetése volt, márpedig az sem ment egyik napról a másikra...
A nemzetközi idegesség a hazai államkötvény-aukciókon is érződött, ami az előző napi másodpiaci hozamokhoz viszonyítva lényegesen magasabb számokban nyilvánult meg. Három évre 6,58, öt évre 6,95, míg tíz évre 7,21 százalék lett az átlagos hozamszint. A délutáni, nem kompetitív értékesítés pedig teljes érdektelenségbe fulladt: egyszerűen nem érkezett ajánlat a befektetőktől. Ezen aligha csodálkozhatunk, hiszen a délutáni referenciahozamok arról árulkodnak, hogy ekkor már az aukciós átlagok fölötti hozamszinten lehetett a papírokból vásárolni, a tízévesből például 7,33 százalékon. Sommásan tehát azt is mondhatjuk, az aukciós nyertesek vesztettek, hiszen frissen vett papírjaik néhány óra leforgása alatt kevesebbet értek
