BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyot ugrott az olajáron a Mol-profit

Az előzetes várakozásoknál kicsit alacsonyabb, 92,7 milliárd forint profitot ért el a Mol az első negyedévben. Az így is jelentősnek mondható összeg egyértelműen a magas olajárnak tudható be, tehát nagy meglepetéssel nem szolgált az olajtársaság.

2011. május 20. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Napi Gazdaság konszenzusa szerint 101 milliárd forint nettó eredményt és 112,6 milliárd forint üzemi eredményt kellett volna hoznia a cégcsoportnak. Utóbbi is kicsit elmaradt a konszenzusos értéktől, miután 109,1 milliárd forintot tett ki.

Az elemzők elsősorban a kitermelési üzletágnál vártak volna magasabb eredményt − 92,8 milliárd forintra számítottak −, ezzel szemben itt 87,5 milliárdot produkált az olajcég. Ez ugyanakkor így is 62 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ami a magas olajár mellett annak volt köszönhető, hogy a szíriai helyzet ellenére is sikerült növelnie a kitermelést.

A finomítás és kereskedelem üzletág ugyanakkor a vártnál kicsit többet, 32,1 milliárd forintot hozott az első három hónapban. A profit ugyanakkor elsősorban a 25,8 milliárd forint pluszt hozó készletátértékelésnek és az ugyancsak átértékelt vevőkövetelések plusz 17 milliárdjának tudható be. A külső iparági környezet ugyanis vegyes képet mutatott az első negyedévben ebben az üzletágban. Az átlagos finomítói árrés az előző évhez képest 10 százalékkal csökkent. A Mol szerencséjére azonban a számára fontosabb dízelárrés jelentősen javult, míg a motorbenziné és vegyipari benziné csökkent. Ráadásul a Brent−Ural különbözet tovább tágult az elmúlt hónapokban, elsősorban a kieső líbiai édes típusú kőolaj hatására, és átlagosan 2,8 dolláros hordónkénti szintet ért el, ami közel kétszeres emelkedés az előző negyedévhez és a tavalyi első negyedévhez képest is. A finomítói árrések viszont jóval a historikus átlag alatt maradtak az idei első három hónapban, ami jól láthatóan rányomta a bélyegét a működési eredményre.

Jó hír viszont, hogy a kőolaj- és petrolkémiai termékek értékesítése a bázishoz képest az első negyedévben öt százalékkal emelkedett. A magyarországi értékesítés az átlag felett hét százalékkal nőtt, míg a második legjelentősebb piacon, Szlovákiában két százalékkal a tavalyi szint alatt maradt. A dízelértékesítés az erősödő ipari és mezőgazdasági fogyasztásnak köszönhetően mindkét országban jelentősen nőtt. Ezenkívül a magyarországi keresletre a kereskedelmi gázolajra vonatkozó jövedékiadó-visszatérítés bevezetése is kedvezően hatott.

Az OTP-csoport eredménye (milliárd forint)
2010. I. n.-év 2011. I. n.-év
Konszolidált adózás utáni eredmény 42,358 37,188
Nettó kamatbevétel 142,633 151,724
Nettó díjak, jutalékok 31,141 32,731
Mérlegfõösszeg 9526,706 9627,446
Ügyfélhitelek 6916,353 7065,664
Ügyfélbetétek 5744,609 5854,156
Nettó kamatmarzs (százalék) 6 6,33
Tier1 ráta (százalék) 13,8 14,8
EPS hígított (forint) 157 139
Forrás: OTP

A gázüzletágon és a vegyiparban elért eredmény is valamelyest a várakozások alatt maradt az év első három hónapjában. A gázüzletág profitja 28 százalékkal, 12,8 milliárd forintra csökkent, ami elsősorban még mindig a 2010. július 1-jei tarifabefagyasztás negatív következménye. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a gyorsjelentésben sikeresnek értékelte az első három havi számokat. Ezenkívül azt is leszögezte, hogy a korábban kialakított stratégiát követik két fő üzletáguk fejlesztésére koncentrálva. A kitermelésben a megnövekedett termelés szinten tartása, hosszú távon egy kutatásvezérelt növekedés folytatása a cél, a finomításban pedig régiós vezető pozíciójának megerősítésére törekszik a Mol.

Az első negyedévben az egy részvényre jutó eredmény 1076 forint lett, szemben az egy évvel korábbi 225 forinttal. Ez azonban vélhetően már beépült az árakba, így különösebb árfolyamhatás nem várható. Az viszont a Mol-gyorsjelentéséből is egyértelműen látszik, hogy a kitermelés hozza jelenleg az eredmény kétharmadát, így továbbra is számítani kell arra, hogy az olaj árának változása nagyon fontos szerepet játszik az árfolyam alakulásában. Az elemzők többsége a jelentést semlegesnek vagy enyhén pozitívnak értékelte, a részvény árfolyama azonban tegnap esett.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet