A svájci frank jelentősebb gyengülése és a forint erősödése együttesen azt eredményezte, hogy a szerdán még 215 forint felett is megforduló svájci frank 212 forint alá is benézett csütörtökön. A szerdai alulteljesítés után visszarendeződés ment végbe a devizapiacon, ami a forint felülteljesítését jelentette a régióban − mondta a Napi Gazdaság Online-nak Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank elemzője. A forint így az euróval szemben visszatért a 268,50 forintos szintje alá, ahonnan előző nap a devizahiteleseket megsegítő intézkedések kiszivárogtatása miatt tört ki. Késő délután a forint már 267 forint alatt forgott az euróval szemben, ami 0,7 százalékos erősödést hozott. A svájci frankkal szemben még többet, egy százalékot izmosodott a forint, ami 211,60 forint körüli értéket jelentett. Ennek az volt az oka, hogy az euró a frankkal szemben 1,26 fölé emelkedett, miután nyilatkozatok jelentek meg az erős frank káros következményeiről, illetve rossz bizalmi index is napvilágot látott Svájcban. Ruzsonyi ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jó aukciós adatok is erősítették a forintot csütörtökön. Ekkor ugyanis minden kibocsátását megemelt mennyiség mellett tudta értékesítani az ÁKK, ráadásul alacsonyabb hozamok mellett.
