Az elmúlt napok esése után felfelé korrigált a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX, a záró szakasz lekötése miatt azonban ez nagyon kicsire sikerült. Az emelkedés a Mol jó szereplésének tudható be, ami mögött két ok is húzódhat. Egyrészt a cég jó negyedéves számaira is spekulálhattak a befektetők, másrészt az olaj árfolyamának növekedése is segítette az árfolyam felívelését. A Mol ezeknek betudhatóan 3,1 százalékkal, 23 300 forintra drágult, igaz, csupán 2,7 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel ellentétes volt az OTP, ami visszafogta a nagyobb emelkedést. A részvény szempontjából kedvezőtlen hír volt, hogy a kormány 160 forintos árfolyamon akarja rögzíteni a frankhitelesek törlesztését, ráadásul erre a svájci frank árfolyama 215 forintig szaladt fel napközben. Mindez eladási hullámot okozott a bankrészvény árfolyamában, ami azt jelentette, hogy napi mélypontján, 6100 forinton zárta a napot az OTP, ami 1,5 százalékos mínuszt jelentett. Az egész napot pluszban töltő Magyar Telekomot is zárásban húzták le mínuszba. Az osztalékrészvény így 0,2 százalékkal, 536 forintra esett. A Richter is pluszban volt az utolsó pillanatokig, a végső percek lekötése azonban ezt a részvényt sem kerülte el. A gyógyszergyártó ennek betudhatóan 0,6 százalékkal, 35 605 forintra esett. Ezzel szemben az Egis 0,5 százalékkal, 19 100 forintra drágult. A BUX így az utolsó pillanatban a 0,8 százalékos pluszból 0,3 százalékos emelkedésig csúszott vissza, ami 23 058 pontot jelentett.
A nem túl jó gyorsjelentését héten publikáló Rába 2,2 százalékkal emelkedett 788 forintra, úgy látszik a befektetők figyelmét felkeltette, hogy a cég fontos bejelentésre készül az idén. A kisebb papírok közül jó napja volt a Fotexnek, amely 3,2 százalékkal, 388 forintra emelkedett.
