A váratlan lengyel kamatemelés volt a nap híre a devizapiacon, ami gyors zlotyerősödést hozott magával, a forint ugyanakkor nem tudott mit kezdeni a hírrel. Ennek oka az lehetett, hogy a piaci szereplők fele-fele arányban megoszlottak abban a tekintetben, hogy jó hír-e ez a magyar devizának − mondta Ruzsonyi Ákos a Napi Gazdaság Online-nak. Végül a forint a lengyel devizával szemben 0,8 százalékot veszített az értékéből, de gyengült a többi nagyobb devizával szemben is. Az euróval a nap nagyobb részében 263,10 és 263,90 környékén kötöttek üzleteket, a nap végére azonban picivel 264 fölé gyengült az árfolyam. Ebben szerepet játszhatott a várakozásoknál sokkal rosszabb amerikai deficitadat, ami a dollár erősödését hozta magával. Az euró/dollár keresztárfolyam ugyanis az 1,44 fölötti szintekről 1,43-as alá is benézett egy pillanatra, amiben az is szerepet játszott, hogy a portugál bankokkal kapcsolatban negatívan nyilatkozott az S&P. A forint a svájci frankkal szemben 209 forinton, a dollárral szemben pedig 185 forinton állt a nap végén. A másodlagos állampapírpiacon egyértelmű hozamcsökkenés volt, a lejáratok 2−4 bázisponttal estek vissza.
