Csökkent a kockázatvállalási kedv a világban a hét második napján, ami meglátszott a forint árfolyamán is. A magyar deviza az euróval szemben 264 forintról 266 forintra gyengült, és a nap végén is e szinttel küzdött. A forint részben az euró/dollár keresztárfolyam mozgását követte, ami az 1,48 feletti szintekről 1,476 közelébe erősödött délután 2 óra környékére. Lapzártánkkor azonban már ismét 1,482 környékén forgott a devizapár, és vélhetően itt is marad a csütörtöki uniós kamatdöntésig, illetve az azt követő kommentárig − mondta a Napi Gazdaság Online-nak Karsai Péter, a Commerzbank elemzője. A szakértő szerint a forint a következő időszakban sem lép ki a 263−267-es sávból az euróval szemben, csak akkor, ha valamilyen nagyon rossz hír lát napvilágot Magyarországról. A svájci frank a 208 forintot közelítette a nap végén, míg a dollárért 179 forintot kellett fizetni.
A három, éven belüli lejárat stagnálása mellett egyértelmű hozamemelkedés volt az éven túli papíroknál kedden. Az állampapíroknál azonban mindegyik értéke nőtt, mégpedig 5−9 bázisponttal. A legtöbbet az ötéves lejárat értéke nőtt, míg a legmagasabb hozamot 7,06 százalékkal a 10 és 15 éves lejárat fizette.
