Háború, természeti katasztrófa, gazdagági válság - nagyjából ezek a múlt hét hírei címszavakban. Líbiában háború dúl, ami most már nem polgárháború, hanem nemzetközi kiterjedésű. Olyan országok érintettek, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. Japánban egyre súlyosabb következményei látszanak kibontakozni a közelmúltban történt természeti katasztrófának: a fukusimai atomerőmű környékéről menekülnek az emberek, nem alaptalanul attól tartva, hogy egyre több nemkívánatos radioaktív anyag kerül a környezetbe. A jólétet illetően egyébként igencsak az élenjáró országok közé tartozó Japánról több olyan filmfelvételt sugároznak a tévécsatornák, amelyeken boltok üres polcai láthatók. Európában ismét a gazdasági krízis miatt forr a levegő. Most éppen Portugália került reflektorfénybe - egyre nagyobb a valószínűsége, hogy személyében az eurózóna újabb tagállama szorul mentőcsomagra. A mentőcsomagok szaporodása pedig jól mutatja, hogy az euróövezet problémái (amelyek tulajdonképpen arra vezethetők vissza, hogy önálló gazdaságpolitikák mellett közös a valuta) egyáltalán nincsenek megoldva. A mentőcsomagok tüneti kezelésként, egyfajta tűzoltásként foghatók fel csupán.
Összefoglalva azt mondhatnánk, süllyed a Titanic. Ami viszont igencsak meglepő, hogy ezzel a hasonlattal élve azt is mondhatjuk, hogy akár csak a Titanicon, a pénzpiacokon is tovább játszik a zenekar.
A sok rossz hírrel dacolva ugyanis a befektetők - ki tudja, miért - most igencsak optimisták, a kockázatvállalási kedv egyre nagyobb. Ezt a mostanában divatos terminológiát úgy fordíthatjuk le, hogy a befektetők egyre szívesebben invesztálnak a feltörekvő piacokon. Merthogy a hagyományos megközelítés szerint azok a kockázatosabbak. (Más kérdés, hogy például Magyarország, Csehország, Lengyelország állampapírjai pillanatnyilag kevésbé kockázatosak mint Görögország, Írország vagy Portugália kötvényei... mégis, kockázatvállalási hajlandóságot vagy étvágyat emlegetve nem a megroggyant eurózónásokra, hanem a feltörekvő piacokra szokás gondolni.) A múlt hét piaci folyamatai egyértelműen az optimizmust sugallják. Portugália ide vagy oda, az euró még talán kicsit erősödött is a dollárhoz képest, a forint pedig erősödött az euróhoz képest. A svájci frank sem erősödött érdemben (az euróhoz képest).
Hazánknál maradva megállapíthatjuk, hogy a forint szinte szárnyalásba kezdett. Olyannyira, hogy csütörtök este már 267 forint alá került az euró jegyzése, amire már rég nem volt példa. A forinterősödés folyamatos volt, azaz nem valami hirtelen esemény váltotta ki, hanem trendről beszélhetünk. Hatalmas kereslet mutatkozott továbbá az aukcióra bocsátott állampapírok iránt. A három hónapos papír most is a kevéssé izgalmasak közé tartozott ugyan, de a közel 135 milliárdos kereslet már itt is jelezte, hogy komoly tőke vár magyar állampapírokba való befektetésre. Az átlaghozam két pontot tudott javulni az előző aukciós értékhez képest.
A csütörtöki kötvényaukciók egyenesen parádésra sikerültek. Három-, öt- és tízéves papírokat vásárolhattak a befektetők. Már a benyújtott ajánlatok volumenén is megmutatkozik a hatalmas érdeklődés: a két rövidebb papírból a felkínált mennyiség öt-hatszorosára lett volna igény. Ilyen körülmények között teljesen természetes, hogy mindhárom sorozatból megemelte a kibocsátó az eredetileg felkínált mennyiséget, a három- és a tízéves papírból egyenesen ötven százalékkal. Összességében 65 milliárd névértékű kötvény talált gazdára, de ez csak az első kör volt. Mindhárom papírból felajánlottak ugyanis nem kompetitív (átlagáras) értékesítésre is, s ezek a tételek is maradéktalanul elkeltek, leszámítva a tízéves kötvényt, bár ott sem volt sok híja a teljes sikernek. Ezzel további 23 milliárd névértékű kötvény talált gazdára, ami az aukciós értékesítésnek több mint a harmada, illetve úgy is fogalmazhatunk, hogy a mennyiségi emeléssel és a nem kompetitív értékesítéssel együttesen csaknem kétszer annyi kötvény került piacra, mint az aukcióra eredetileg felajánlott mennyiség.
