A reggeli szakadás után dél körül valamennyire magára talált még a BUX, ám a délután már az esés jegyében telt. A mutató végül a zárás enyhe felrántása ellenére is közel 1 százalékos mínusszal, 22 352 ponton végzett, igaz, a forgalom így is csupán 11,5 milliárd forintot tett ki. A vezető papírok közül egyedül a Telekom volt legény a gáton, részvényei 0,4 százalékkal, 539 forintra erősödtek, részben talán a Goldman Sachs keddi alulsúlyozásról semlegesre váltott minősítésének a hatására. A Mol ellenben a Morgan Stanley vétel ajánlása melletti 27 000 forintos célár ellenére 1,2 százalékkal, 22 600 forintra rontott. Igaz, napközben még a pozitív tartományban is járt, az olajipari részvény 23 135 forinton is megfordult. Az OTP-t viszont a zárásban felrántották valamelyest, papírjai végül 0,8 százalékos mínusszal, 5590 forinton búcsúztak. A blue chipek közül a Richter volt a fekete ló, a gyógyszergyártó árfolyama 1,93 százalékkal, 38 150 forintra zuhant, bár így is a nap végi felkötésnek volt köszönhető, hogy nem a 38 000 forintos mélyponton születtek rá az utolsó kötések. Szektortársa, az Egis valamivel szebben muzsikált, árfolyama 0,96 százalékkal, 20 700 forintra esett. A mérhető forgalmú kicsik közül a nyertesek közé iratkozott fel a CIG Pannónia, jegyzése 1,92 százalékkal, 795 forintra drágult.
