A VTB tízszázalékos pakettjének kibocsátásán a vártnak megfelelő, 95,7 milliárd rubeles (3,26 milliárd dolláros) bevételt ért el az orosz állam. A rábocsátás során a moszkvai részvények 9,15 kopejkáért, míg a londoni globális letéti jegyek (GDR) darabonként a piaci árnak durván megfelelő, 6,25 dollárért találtak gazdára - írja a Reuters. A papírok iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a felkínált mennyiségre kétszeres túljegyzéssel válaszoltak a befektetők. A pénzügyminisztérium közlése szerint több, észak-európai és ázsiai szuverén alap, illetve számos nagy nemzetközi intézményi szereplő is erősítette a vevői oldalt. A VTB árfolyama január vége óta tíz százalékot esett, miután a kormány bejelentette, hogy az olasz Generali biztosító és a TPG private equity csoport társulásából létrejött konzorciumnak szánt zártkörű ügylet helyett a piacon értékesíti a pakettet. Ettől függetlenül a konzorcium a Bloomberg birtokába jutott dokumentum szerint 400 millió darab részvény megvásárlását tervezte a rábocsátás során. A jegyzés eredményének bejelentésére három százalékkal emelkedett a VTB letéti jegyeinek árfolyama Londonban.
