Szinte folyamatosan mérséklődő emelkedés után napi mélypontja közeléből zárásban kicsit felhúzták a BUX-ot. Orbán Viktor kora délutáni beszédére érdemben nem reagált a piac, a mutató így végül 0,8 százalékos plusszal, 22 551 ponton végzett. A mikromozgások stílusgyakorlatát igen csekély érdeklődés, számszerűsítve 11,6 milliárdos forgalom mellett vezette elő az index. A vezető papíroknál nagy széthúzás volt tapasztalható. A nap nyertese a kedvező kurdisztáni találatot bejelentő Mol volt, az olajipari társaság részvényeinek árfolyama 3,1 százalékkal, 22 300 forintra ugrott, amivel a második legjobban teljesítő papírnak bizonyult. (Igaz, a 8 százalékkal dráguló Pannon-Flax részvényeiből összesen 815 darab cserélt gazdát.) A másik emelkedő a nagyok közül a Richter volt, amely fél százalékkal,
39 895 forintra javított. Szektortársa, az Egis már szebben muzsikált, 1,14 százalékkal, 21 700 forintra szépített.
Az OTP ellenben csaknem 0,9 százalékkal leértékelődve 5650 forintra rontott, így a kereskedést nem sokkal 5635 forintos napi mélypontja felett zárta. A kisebbik bankpapír mindeközben 1,8 százalékot tudott javítani, az FHB részvényeire így 1080 forinton születtek az utolsó kötések.
A Telekom a vesztesek közé iratkozott fel, a távközlési társaság papírjai 0,2 százalékot esve 536 forinton zártak.
A kisebbek közül a PannErgynek sikerült még közel két százalékot szépítenie, részvényei közel húszmillió forintos forgalomban 897 forintra drágultak. A vesztesek közé iratkozhatott fel azonban műanyagipari leányvállalata, a Pannunion részvényei ugyanis 4,5 százalékkal, 167 forintra rontottak. Szintén az esők táborát erősítette a Zwack, az italgyártó papírjai 2,8 százalékkal előző záróértékük alatt,
13 500 forinton búcsúztatták a hétfőt.
