Nemzetközi nevekkel erősítené igazgatóságát az RFV február 22-re összehívott közgyűlése, ahol az alapító-alelnök Makra József lemondana posztjáról. A következő célország Lengyelország lehet. A társaság vezetése a nemzetközi terjeszkedés támogatása és nemzetközi intézményi befektetői kör bevonása érdekében jelöli az új igazgatósági tagokat, és a javasolt személyek elfogadásával a nemzetközivé váló testület a nyugat- és kelet-közép-európai, valamint a tengerentúli piacokat is képviselné - áll az RFV közleményében.
Az igazgatóság a javaslat szerint hattagúvá bővül. Maximilian N. Teleki, aki jelentős üzleti tapasztalatokkal és kiterjedt befektetői kapcsolatokkal rendelkezik az Egyesült Államokban és Európában is, a nemzetközi befektetői kapcsolatok építésében és ápolásában segíti majd az RFV-t. Jacek Krawczyk az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság alelnökeként, valamint a lengyel és nemzetközi üzleti életben szerzett széles körű tapasztalatai révén a vállalat következő régiós célországában, Lengyelországban történő piacra lépésben és üzletfejlesztésben, valamint a szakmai elismertség növelésében és a befektetői kapcsolatok fejlesztésében segíti majd a vállalatot.
A régóta Magyarországon élő német Konrad Wetzker (többek közt a Boston Consulting Group magyarországi üzletágának elnöke, valamint a Corvinus Egyetem Management Iskolájának alapítója és elnöke) a vállalatot az energiastratégia kialakításában és az energiaszektorral történő kapcsolattartásban támogatja. Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára az RFV romániai üzletfejlesztésében eddig is aktívan részt vett, kiterjedt romániai és nemzetközi kapcsolatrendszerével, üzleti tapasztalatával ezentúl az igazgatóság tagjaként támogatja a vállalat tevékenységét.
