A nagy pénzintézetek közül szokás szerint elsőként jelentő JP Morgan Chase 4,8 milliárd dolláros, azaz részvényenként 1,12 dolláros nyereséget ért el a tavalyi negyedik negyedévben, szemben a papíronkénti 1 dolláros elemzői várakozásokkal. A JPMorgan az időszak során 26,7 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, míg az év egészét tekintve a bankóriás 104,8 milliárd dolláros bevételein 17,4 milliárdos (papíronként 3,96 dolláros) profitot gazdálkodott ki - derül ki a társaság gyorsjelentéséből. Utóbbi 48 százalékkal haladja meg a 2009-es éves eredményt. Igaz, ebben szerepet játszottak az év során feloldott céltartalékok is, amelyek 33 milliárdra csökkentek. Ez az összes hitelre vetítve 4,5 százalékos lefedettséget takar. A pénzintézet Basel-III szerint számított Tier 1 Common tőkemegfelelési mutatója így 7 százalékos, amely az európainál lazább elvárások ellenére sem nevezhető túl acélosnak. Jamie Dimon vezérigazgató a gyorsjelentésben ezzel kapcsolatban leszögezi: ők ezzel már elérték a 2019-re bevezetni tervezett elvárásokat (igaz, az érték még így is az elvárt minimumnak felel meg). A vezérigazgató szerint bár a hitelpiaci viszonyok a hitelkártyáknál javultak és a jelzálogoknál is csökkent a leírások és nem teljesítések mértéke, utóbbiak esetében még mindig abnormálisan magasak a hitelköltségek, amelyek jelentős mértékben visszahúzzák a bank teljesítőképességét. A piac pozitívan reagált a hírre, a JPMorgan árfolyama a pénteki kereskedésben 1 százalék feletti mértékben emelkedett.
