BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kitörő optimizmussal kezdődött az év

2011. január 3. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szinte töretlen emelkedés mellett telt a nap a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX végül csaknem 2 százalékos emelkedéssel, napi maximumán, 21 745 ponton nyugtázta az év első kereskedési napját. A forgalom mindazonáltal még mindig igen visszafogott volt, a 3,64 milliárdos napi érték igen távol van a 20 milliárd feletti tavalyi napi átlagtól.

A vezető részvények közül valóságos rally bontakozott ki a Telekom piacán, a távközlési részvény közel 5 százalékkal, azaz a részvénytől szokatlanul heves, 24 forintos elmozdulással 540 forintra drágult.
Igen jó napot tudhat maga mögött az OTP is, a bankpapír 2,6 százalékos felértékelődése 5150 forintos záró árfolyamot takart, bár a jegyzés napközben megfordult 5175-ön is. Hasonló, 2,3 százalékos ütemben drágultak a kisebb szektortárs FHB papírjai is, amelyek így 977 forintot értek a zárásban.

A Mol sem szégyenkezhet, hiszen árfolyama 1,73 százalékkal, 21 150 forintra javított. Egyedül a Richter teljesítette alul valamelyest vezető társait, alig negyed százalékkal, 42 650 forintra erősödött. Ebben szerepet játszhat az is, hogy a munkavállalói ösztönző programjának részvényeire vonatkozó zárolást feloldotta a PM, amely élénkíthette a kínálatot. Szektortársa, az Egis szintén visszafogott mértékben, 0,45 százalékkal került feljebb, így papírjaira 20 180 forinton született az utolsó kötés. A kisebb papírok közül több is korrigált az év első kereskedési napján. A kimutatható forgalmat bonyolító papírok közül a CIG Pannónia részvényei 1,4 százalékkal, 705 forintra estek vissza, míg az Állami Nyomda 0,4 százalékkal lejjebb kerülve 732 forinton végzett. A BUMIX ellenben még így is 0,6 százalékkal emelkedett, és végül 1941 ponton állapodott

Józsa Bernát
Józsa Bernát

Ez is érdekelhet