Alaposan lekörözte a világot a tavaly privatizációs tervei mellett nyilvános kibocsátási hullámot is bejelentő mongol értéktőzsde. Az évet ugyanis dollárbázison csaknem 174 százalékos emelkedéssel abszolválta az MSE Top 20 index. S bár a nemzetközi befektetők érdeklődése az elmúlt évek során tagadhatatlanul növekedett, a teljesítmény fényét kissé tompítja a likviditás markáns hiánya, illetve több bennfentes kereskedési botrány is. A képzeletbeli dobogó második helyét a Srí Lanka-i Colombo All Share Index foglalhatja el 102 százalékos erősödéssel. A szárnyalás igazán az országban mintegy három évtizedig dúló polgárháború 2009. májusi vége óta bontakozott ki és leginkább a 12 legnagyobb részvény teljesítményének köszönhető. A harmadik helyen a földrajzi változatosság kedvéért a perui Lima General Index végzett, ehhez azonban már "csak" közel 70 százalékos növekmény is elegendőnek bizonyult. A dobogóról ugyan éppen csak lecsúszott, ám még így is szépen teljesített a január 1-jétől már az eurózóna legfrissebb tagjának számító Észtország értéktőzsdéjének indexe is, amely a vén kontinensről egyedüliként iratkozhatott fel a képzeletbeli listára. A top tízes listán szerepel még az ázsiai börzék közül a thai, az indonéz, illetve a Fülöp-szigeteki is, míg a latin-amerikai mutatók sorából a chilei és argentín is. A vesztesek listáját hajszállal csupán, de a venezuelai tőzsde indexe vezeti. A tőzsde teljesítményét alaposan megtépázták Hugo Chavez államelnök központosító intézkedései, a vállalati államosítások, illetve a bolivár kétszeri leértékelése is. Nincs sokkal lemaradva azonban az eurózónás adósságválság miatti aggodalomspirál indító szereplője. A görög Athex Composite ugyanis közel 40 százalékos mínusszal búcsúzott 2010-től. A PIIGS-államok közül több is feliratkozott a sereghajtók listájára, a legrosszabb tíz között található a spanyol, az olasz, illetve a portugál mutató is, az ír ellenben a harmadik negyedéves összesítés óta lekerült a szégyentábláról. Térségünk sem teljesített túl acélosan a negyedév során, a vesztesek közt találjuk a tandemben 20 százalék körül leértékelődő bolgár, a szlovák, a szlovén és a szerb tőzsdeindexeket is.
