Kirobbanó sikerrel zárult a General Motors (GM) november közepi nagy tőzsdei visszatérte. A tavalyi bedőlése előtt a világ legnagyobb autógyártójának számító társaság nyilvános kibocsátásának értéke (a 4,6 milliárd dollárnyi kötelezően átváltandó elsőbbségi részvényeket, illetve a lehívott túljegyzési opciókat is beleszámítva) elérte a 23,1 milliárd dollárt. Ezzel nem csupán az amerikai csúcstartó Visa két évvel ezelőtti, 19,7 milliárdos rekordját döntötte meg, hanem túlszárnyalta a globális rekorder Agricultural Bank of China idei 22,1 milliárdos IPO-ját is. A debütálás tiszteletére az aznapi New York-i kereskedést a szokásos csengetés helyett egy 2010-es Chevy Camaro 6,2 literes V8 Hemi motorjának bőgetése indította. A GM részvényeinek árfolyama a 33 dolláros jegyzést követően év végéig (tehát másfél hónap alatt) közel 10 százalékot emelkedtek.
