Jól teljesített vállalatként az év során a BÉT, hiszen a forgalom növekedésével arányosan az árbevétel is kissé nőtt a múlt évhez képest, a működési eredmény pedig várhatóan meg fogja haladni a tervezettet - szögezte le Mohai György, a tőzsde vezérigazgatója az MTI-nek. A jövő évi tervekről csak annyit mondott, hogy várhatóan 2011 sem lesz rosszabb, nagyságrendileg az ez évi teljesítményt szeretnék tartani.
A BÉT az elmúlt három év legmagasabb részvényforgalmát produkálta idén, a napi átlagos részvénypiaci adásvétel 22,2 milliárd forintra rúgott és Mohai jövőre reálisnak tartja 23-24 milliárdos átlag elérését. Jövőre várhatóan döntés születik a Xetra kereskedési rendszer bevezetéséről is. A kérdéssel jövő tavasszal fog újra foglalkozni a tőzsde igazgatósága, amikorra a Deutsche Börse elkészíti a rendszer új verzióját. A konszenzuson alapuló döntést az új verzió részleteinek ismeretében hozzák majd meg - szögezte le Mohai.
A magánnyugdíjpénztárak részéről kieső kereslet hatásáról a vezérigazgató elmondta, a piaci becslések szerint a pénztárak hazai részvénybefektetései 200 milliárd forintot tesznek ki, ez 9-10 napi forgalomnak felel meg. Valószínűsíthető, hogy a papírok jelentős része jövőre megjelenik a piacon.
A vezérigazgató véleménye szerint a potenciális befektetési tőke változatlanul jelen van a magyar piacon, a BÉT problémája inkább az, hogy kevés a nemzetközi volumenben kereskedhető papír. A kereskedési idő meghosszabbításának hatásait jelenleg figyeli a tőzsde, az eddigi tapasztalatok alapján a délután háromtól a zárásig tartó időszakban a forgalom a napi összérték 38-39 százalékára emelkedett a korábbi 34-ről, ami Mohai szerint azt jelzi, hogy valószínűleg jó döntés volt a hosszabbítás.
