Nem igazán találta az irányt a BUX szerdán, az alapvetően pozitív nemzetközi hangulat ellenére az egész nap a vergődés jegyében telt. A nap végén alaposan lerántott mutatót zárásban végül visszanyomták nullába. A negatív és pozitív tartomány közt ingázó index mintegy százpontos sáv bejárása után végül hatpontnyi mínusszal, 21 453 ponton végzett.
A vezető papírok az immár megszokottan visszafogott év végi forgalom mellett vegyes képet mutattak. A nap vesztese az OTP lett, a bankpapír 1,22 százalékkal leértékelődve nem sokkal napi minimumértéke felett, 5120 forinton végzett, alig 2,5 milliárdos forgalom mellett. Az ellenpólust a csaknem 1 százalékkal dráguló Mol, illetve a Magyar Telekom képviselte. Az egész nap változó mértékben emelkedő, zárásban felhúzott olajpapír esetében ez 20 600 forintos, míg a távközlési vállalat részvényeinél 516 forintos záróértéket jelentett.
A Richter gyakorlatilag stagnált, hajszálnyi, alig 0,1 százalékos árfolyamveszteséggel, 43 160 forinton született a gyógyszergyártó részvényeire az utolsó kötés. Szektortársa, az Egis ütemesebben gyengült, árfolyama 0,75 százalékkal keddi záróértéke alá, 19 960 forintra csúszott vissza. A kisebb papírok teljesítményét követő BUMIX ezúttal alulteljesítette nagy testvérét, a pluszos nyitás után egész nap a negatív tartományban mozogva, végül 0,36 százalékot gyengülve, 1923 ponton állapodott meg. A kicsiknél a mérhető forgalommal elmozdulók közül a két végletet a limittel, azaz 20 százalékkal, 456 forintra dráguló Hybridbox, illetve az 5,3 százalékkal, 464 forintra rontó Bookline képviselte.
