Az ünnepek közeledtével egyenes arányban elapadó forgalom mellett lassult a részvénypiacok teljesítménynövekedése is, a befektetők érezhetően már kivárnak az új év előtt, csökkent az alapokba irányuló tőke mennyisége is.
A december 22-ével végződő héten a fejlett piaci részvényalapok 2009 utolsó negyedéve óta a leghosszabb tőkebeáramlási sorozatot tudhatják maguk mögött, a kötvényalapokból viszont ötödik hete folytatódott a kiáramlás és május óta először nettó kivonás volt tapasztalható a feltörekvő piaci részvényekbe fektető instrumentumok esetében is. Utóbbiak azonban még ennek ellenére is megdönthetik a tavalyi 82 milliárdos tőkebevonási rekordjukat, december 22-éig ugyanis további 92,5 milliárd dollárral gyarapodtak az ilyen jellegű instrumentumok. Még látványosabb azonban a felfutás a feltörekvő piaci kötvényalapok esetében, az ezek által eddig bevont 52,5 milliárd dollár az eddigi csúcsév értékének közel hétszeresére rúg.
Ugyan a feltörekvő piaci részvényalapok beáramlásának kétharmadát a földrajzilag diverzifikált globális (GEM) alapok zsebelhették be, a legnagyobb lendülettel mégis a hazánkat is felölelő felzárkózó európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) térség részvényeibe fektető alapok vághatnak neki az új évnek. Az elmúlt négy hónapban ugyanis folyamatosan áramlott beléjük a pénz és a lendületet jól tükrözi, hogy az utolsó negyedévben bevont 6,8 milliárd dollár teszi ki az éves mennyiség több mint felét. A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy hazánk ebből csak kismértékben profitál. Az igen tág földrajzi területet felölelő régiós besorolásból hozzánk legközelebb legfeljebb Lengyelországba érkezik tőke, az idei slágerpiac egyértelműen a nagy nyersanyag-kitettségű orosz, illetve afrikai, valamint kisebb mértékben a török. A fejlett piacokon az amerikai részvényalapok gyarapodtak ismét a legütemesebben, így az éves összesített kiáramlás 34,2 milliárd dollárra mérséklődött, ami 2006 óta a legalacsonyabb csökkenés. Szintén négy éve a legjobb esztendejüket zárhatják a japán részvényalapok, amelyek az elmúlt hét beáramlását követően 2,4 milliárdos tőkevesztésnél járnak az év eleje óta. Az európai részvényekbe fektető instrumentumok viszont annak ellenére szenvedtek el ismét kiáramlást, hogy a német papírokra kihegyezett alapok tizenharmadik hete vontak be friss tőkét, így az év eleje óta 5,5 milliárdos plusznál járnak.
