BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rügyfakadáskor születhet ítélet a Szurgut Mol elleni perében

Április 6-ra halasztotta a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának bírája a pénteki első tárgyaláson az OAO Surgutneftegas (Szurgutnyeftegaz) által a Mol Nyrt. ellen indított per folytatását.

2010. december 5. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2010-es részvénykönyvi bejegyzés elmaradása miatt az orosz fél által indított Mol-Szurgutnyeftyegaz per első tárgyalásán a keresetek ismertetését követően a hiányzó dokumentumok pótlását kérte a bíró, majd elhalasztotta a megbeszélést. A Szurgutnyeftyegaz azért perelte be másodízben is a Molt, mivel a hazai társaság igazgatósága megtagadta a 21,1 százalékos részesedését annak idején az OMV-tól megvásárló orosz tulajdonos részvénykönyvi bejegyzését az idei éves közgyűlés előtt. (A Szurgut képviselője megfigyelőként részt vehetett a közgyűlésen, szavazni azonban nem tudott.)

A tavaly azonos tárgyban (a 2009-es bejegyzés elutasítását támadták meg) indított eljárásban az idén november 16-án született másodfokú ítélet jogerősen helyben hagyta a Szurgut keresetét elutasító ítéletet. A pénteki per kisebb formai bakival indult, mivel a Szurgut jogi képviselője elmulasztotta csatolni az orosz meghatalmazás eredeti példányát (csak fénymásolatok álltak rendelkezésre). Így a bíró kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül pótolja azt. (Ennek hiányában ugyanis a per megszűnik.)
A Szurgut álláspontja szerint a részvénykönyvi bejegyzést elutasító igazgatósági határozat nem is létezik, mivel az körszavazás formájában született, erről azonban a Mol igazgatósági ügyrendje nem rendelkezik. Az ügyvéd így kérte a bíróságot, hogy a Mol nyújtsa be az eredeti igazgatósági határozatot és az összes kiegészítő dokumentumot, amelynek alapján igazolható, hogy a határozat érvényes és létezik. A bíró a kérésnek helytadott. A Mol jogi képviselője formai hibákra hivatkozva és a kereset késői beadása miatt az eljárás megszüntetését kérte, valamint hangsúlyozta, hogy a Szurgutnyeftyegaz nem volt jogosult a per megindítására (hiányzik a jogi legitimáció). Álláspontja szerint ezt támasztja alá az előző per azonos tárgyban november 16-án hozott jogerős ítélete is, hiszen azóta lényegi változás nem történt. A per (amennyiben a hiánypótlás meglesz) április 6-án folytatódik, a bíró kijelentése szerint akkor már ítélet is születhet.

Józsa Bernát
Józsa Bernát

Ez is érdekelhet