Két kötésben röviddel dél előtt megfordult az Állami Nyomda jegyzett tőkéjének több mint 5 százaléka a Budapesti Értéktőzsdén. Az átkötésekben 400 ezer és 368 ezer papír cserélt gazdát. Ekkora részvénypakettel a társaság harmadik negyedéves beszámolója szerint csak az Aegon-alapok, a Genesis Global Opportunity Fund és az EG Capital rendelkeztek. Igaz, ennél kisebb, de több százezres nagyságú csomagok a cég vezető tisztségviselőinek birtokában is vannak, lehet, hogy ezek átrendezése történt meg.
A társaságnál egyelőre nem kívánták kommentálni a tranzakciókat, ugyanakkor tény, hogy a hétfői rendkívüli közgyűlés felhatalmazta a Nyomdát arra, hogy 20 százaléknyi saját részvényt vásároljon, az elmúlt hét záróárainak átlagát legfeljebb 20 százalékkal meghaladó árfolyamon. Mivel a bejelentési kötelezettség 5 százalékos küszöbhöz kapcsolódik, az is elképzelhető, hogy egyik eladott csomag nyomán sem csökkent nagytulajdonosi pakett a bejelentési küszöb alá. A közgyűlésen egyébként a sajátrészvény-vásárlásról szóló döntés meghozatalakor egyedül a Genesis Global Opportunity Fund képviselője tartózkodott.
Az Aegon alapkezelője korábban cáfolta azokat a piaci értesüléseket, hogy kiszállna az Állami Nyomdából, pakettjének csökkentése ugyanakkor nem lenne logikátlan lépés részéről. Természetesen nem feltétlenül a Nyomda vásárlásainak kell a tranzakciók mögött állniuk. Karakó Tamás, a cég befektetési kapcsolattartója kérdésünkre annyit mondott, az Állami Nyomda ezután is az előírásoknak megfelelően fog tájékoztatni arról, ha bejelentésköteles tranzakciót hajt végre.
