A jelek szerint Kínában véget ért az a korszak, amikor csak keresni lehetett a frissen tőzsdére kerülő társaságok részvényein. Kína legnagyobb teherautó-gyártó cégének, a Sinotruknak a részvényárfolyama a nyilvános kibocsátást követő tőzsdei bevezetésben 16 százalékot zuhant a sanghaji tőzsdén - adta hírül a Financial Times. Ezzel majdnem utolérte az egy héttel ezelőtti bevezetése óta 17 százalékot hulló szárazáru-szállítmányozó céget, a Sinotrans Shippinget. A jelek szerint tehát a korlátlan optimizmust Kínában is felváltotta az óvatosság. Rob Hart, a Morgan Stanley hongkongi elemzője szerint egyrészt a működési környezete romlott ezen vállalatoknak, de vége annak a korszaknak is, amikor a kínai részvények csak felfelé mehettek. A hongkongi Hang Seng index 14 százalékot csökkent ebben a hónapban, a Hang Seng Chinese Enterprise Index (a kínai vállalatokat tömörítő index) pedig 19 százalékkal került lejjebb november eleje óta. A jelek szerint kiapadni látszik az a pénzfolyam, ami a kínai kisbefektetők részéről érkezett folyamatosan a részvénypiacra, s hajtotta egekig az árakat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a márciusig várható mintegy 60 kínai IPO mindegyike sikertelen lesz, azonban szakértők szerint jobban meg kell majd válogatni, melyikbe érdemes bevásárolni.
